Lugossy Mária

Előszó

Talán meglepőnek látszik, hogy az eredetileg konstruktív-nonfiguratív kompozíciókkal jelentkező művész mára csaknem teljesen hagyományos módon az emberi arcot és az emberi testet állítja munkái középpontjába. A változás lehet, hogy meglepő, a pálya egésze azonban mindvégig töretlen visszanézve rá, egyértelműen látszik, hogy a művészi indíttatás és a szándék máig ugyanattól a forrástól indul és ugyanazon cél felé tart. Ugyanaz a fegyelmezett átgondoltság jellemzi a formaadást ma is, mint két évtizeddel korábban, míg a mélyben pedig - a forma alatt - ugyanaz a forró és zabolátlan szertelenség feszül, mint akkor. Ugyanaz maradt a művész áhítatos határozottsága is talán csak a tartása vált keserűbbé.
Lugossy Mária eredetileg ötvösnek készült. A főiskoláról kikerült fiatal művésztől először köztéri órák finom ízlésű terveit ismerhettük meg.
Az sem volt régen, amikor súlyos, őskori eleganciájú ékszereit csodálhattuk meg, melyekben először figyelhettünk föl arra a többletre, ami határozottan elválasztotta munkáit más formatervezőkétől. Volt ugyanis ezekben a darabokban valami borzongatóan érzéki, amitől (vagy amivel együtt) megindítóan szakrálisnak tűntek. Valójában nem is tudom, hogy viselhetők voltak-e ezek az ékszerek anélkül, hogy viselőjük maga is ne vált volna irritáló módon szakrális tárggyá, műtárggyá?
Rövidesen műfajt váltva ragyogó tisztaságú acél-üveg szobrászi kompozíciókkal kápráztatta el közönségét. A „káprázatot" értsük szó szerint: a fényekkel telt, krómozott acélfelületek, a bársonyosan sötét vagy üdén áttetsző üveg- és plexi-hasábok váltakozása eminens precizitással kínálták a megtervezett szépség megnyugtató biztonságát. - Ekkor egy pillanatra úgy tűnt, hogy Lugossyt magát is kielégíti az így föllelt érték materiális, fogható valósága.
Aztán újabb meglepetés következett: Lugossy időtlen szépségbe dermedt, hidegen csillogó üveglencséi egyszer csak pulzálni kezdtek! A dizájnolt fölszín alól - az anyagba zárt, bizonytalan határú, finoman remegő tömegű higany-tavak változó partjáról indulva - erővel tört fel az életnek az a fajta áhítatos tisztelete, amely korábban egyszerre tette szakrálissá és érzékivé a pályakezdő ötvös ékszereit. - E korszaknak néhány erős darabját most ezen a kiállításon is viszontláthatjuk.
1989-ben Lugossy Mária Jovánovics György mögött másodikként végzett a 301-es parcella történelmi jelentőségű pályázatán. Az elkészült modell középpontjába a mélyből lávaként föltörő anyag fogságából menekülő férfitestet állított. Emlékszem, amikor arról beszélt Mária, hogy 1956 és mártírjai emlékét csak így, ilyen egyértelmű kifejezési móddal tudta megközelíteni. (Itt is érdemes szóvá tenni, micsoda kára az ügynek és a művészetnek, hogy azóta sem akadt egyetlen város sem az országban, amely vállalkozott volna ennek a megrendítően grandiózus tervnek a megvalósítására!)
Azóta évek teltek el, s az emberi arc és test elválaszthatatlan része lett Lugossy Mária új művei sorának. A földből vett, az anyaghoz láncolt ember folytonos elvágyódása, bukásai, esendősége és mégsem lankadó küzdelme művészetének visszatérő témájává vált. A homokfúvott üveg- és bazalttömbök börtönében ott vannak a szeretők, az ártatlan szenvedők, a meggyilkoltak és a gyilkosok is. Lugossy Mária számára a föld mint olyan, egyszerre és teljesen egyértelműen jelenti az életet adó televényt, a holtakat befogadó temetőt, s azt a helyet, ahol megszülethet, s néha vagy legalább egyetlen egyszer, egyetlen pillanatra realitást nyerhet a szabadság teljességének vágya is. Vissza