Szuvarin hercegnő/Fel a fejjel, Charly!

Előszó

Részlet a Szuvarin hercegnő c. kötetből:

"A szálló kis szobájába tompán és szaggatottan hallatszott fel az ötórai tea tánczenéje. A dallam elveszett a magasba kanyargó lépcsőkön, a hosszú folyosókon s a negyedik emeletre már csak a szökellő ütemek értek fel. Irina az asztal mellett ült, fejét bal tenyerére támasztotta s mereven nézte a szinnyomatos teritő mintáit. Irina Pavlovna Szuvarin hercegnő mozdulatlanul, gondolataiba merülten ült a szállói szobában.
Az ablakból tűzfalakra és egy régi templom patinás, zöld tornyára nyilt kilátás.
Esteledett. Árny borult a szobára.
Szentpétervártól Rajajokki-ig, a finn határállomásig mindössze félórát megy a vonat. Ez a félóra azonban olyan hosszú volt, akár egy emberélet.
Irina emlékezett rá, hogy az egész uton a bátor Jelena Petrovna kezét fogta, Jelena Petrovnáét, aki a szökést kitervelte s előkészitette. Bjaloostrovnál volt a határvizsgálat. Csak nagyon fiatal, teljesen ép s a végső kétségbeeséstől felajzott idegek bírhatták ki ezt a vizsgálatot. Azután Finnországba döcögött át a vonat. Szabadok voltak!
Most lehunyt szemmel hallgatta a jazz-zenét, amely csillapítóan hatott még mindig remegő idegeire. Mihelyt eltűnt azonban szeme elől a hamburgi szálló szűkösen berendezett szobája s tarka asztalteritője. szentpétervári emlékek keltek életre a fiatal leányban, fojtogató, szivbénitóan szörnyű emlékek."

Részlet a Fel a fejjel, Chaly! c. kötetből:

"Frank Ditmar a feleségéhez fordult. Leverten, halkan kérdezte:
- Tehetek-e mást?
Charlotte égő szemmel nézte a hamburgi kikötőben veszteglő hajót, amely körül óriási embertömeg hömpölygott. Jöttek, mentek, hivogatták egymást.
A nap sürü ködfelhők mögött bujt meg.
Késő október volt. Négy órakor délután.
- Tehetek-e mást? - ismételte a kérdését Frank.
Fiatal, csinos arca csüggedten várta az asszony válaszát.
Charlotte elforditotta tekintetét a hajóról. Az urára nézett. Szemöldöke fájdalmasan megvonaglott.
- Nem hiszek az amerikai nagybácsi meséjében, - felelte halkan.
- Pedig a nagybátyám segit rajtunk. Biztosan segit.
- Optimista vagy, Frank.
- Az vagyok, hála Istennek. Ha nem lennék az, már rég elpusztultunk volna.
Charlotte tanácstalanul meredt az urára. Válaszolni akart, de hang nem jött ki száján.
- Mondd, van-e más megoldás, Charlotte? Mondd meg végre: tehetek-e mást? Nem kell-e megkisérelnem, hogy Harry bácsival beszéljek? Agglegény. Gazdag ember. Egyetlen unokaöccse van, s az én vagyok. Boldog lesz, ha néhány ezer dollárt ajándékozhat nekem. Ezzel a pénzzel birtokot bérlünk Kelet-Poroszországban. Fiatalok vagyunk. Előlről kezdjük az életet. Győznünk kell, Charlotte. Vissza