Előszó
Részlet a könyvből:
Két emlékkép árnyékolta be a nagy szinésznő életét, akit Izabella Purgstallernek és Belle Champan-nak hívtak. Ez a két kép uralkodott rajta.
A kis Izabella először ment el...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Két emlékkép árnyékolta be a nagy szinésznő életét, akit Izabella Purgstallernek és Belle Champan-nak hívtak. Ez a két kép uralkodott rajta.
A kis Izabella először ment el nagyanyjával a wachaui kis falucska ódon templomába és elgondolkozva nézte a négy nagy képet. Aláírásukat csak nagy nehezen tudta kibetüzni.
- Ó halál! Ó, utolsó Ítélet! Ó mennyország! Ó pokol! - Ennyi volt a képek alatt.
- Mi ez, nagymama? - kérdezte a gyermek.
- Ez az élet négy végső állomása, - felelte ünnepélyes, felnémet kiejtésével a fogatlan száj. - Te ezt még nem érted. Imádkozz szépen! A gyermek ijedten elhallgatott és a képekre bámúlt.
Döbbenetesen nagy csend volt az üres templomban, de a Duna völgyéből odahallatszott a márciusi szél tompa bugása.
- Miért ne érteném? - gondolta magában a kis Izabella, mialatt gépiesen felmondta litániáját. Már ismerte a halált, az Ítéletet, a poklot, éppen csak a mennyországot nem ismerte.
Amikor a gyermek nagyanyjával kilépett a templomból, felnézett az óriási, sápadtkék boltozatra. Haragos felhők nyargaltak a magasban. Megpróbálta maga elé képzelni a mennyországot.
Ez volt az első emlék-kép. Hosszú, hosszú éveken át nem került felszínre.
Vissza