Ludas Matyi kalandjai

Előszó

Részlet a könyvből:

ELSŐ FEJEZET,
melyben az olvasó megismerkedik Ludas Mutyival. Akit viszont még nem hívnak Ludas Mutyinak. Sőt, akit egyáltalán még nem is hívnak. Mert Hiába hívnák, nem menne. Lusta. Na, de majd később...

Most, amikor ez a történet elkezdődik. Ludas Matyit voltaképen még nem is hívják Ludas Matyinak. Sőt, egyáltalában nem is hívják. Mert, ha éppen hívnák is, hiába hívnák.
- Matyi! Matyiii! Matyiii! - Ezt ugyan hallhatták elégszer a szomszédok, amint szegény édesanyja így szólongatja. De hogy erre Matyi csak egyszer is azt mondta volna:
- Itt vagyok, édesanyám! Vagy, bár egy sóhajtással, morgással jelt adott volna, erre még nem volt példa.
Télen a kemencepadkán elfeküdt Matyi, aludt, vagy csak bámuldozott maga elé... Amint tavaszodott, úgy húzódott, egyre inkább-inkább az ajtónak... mire a patakmenti fűzfák cicát eresztettek, Matyi már a tornác előtt süttette magát a vékonyka nappal. Hogy a nyár előtt, a pincegádor hűvösébe vetett vackot magának... amint meg az őszi esők eleredtek, úgy húzódott vissza s vissza ismét, előbb a tornácra, aztán a szobába, s amint az első hűvösebb napok itt voltak, Matyi már megint a kemencepadkán hevert.
Hát... evvel már el is mondtuk nagyjából Matyi napjait, hónapjait, sőt éveit is. Lusta Matyi, legfeljebb így hívták a falubeliek, bár volt, aki azt mondta, hogy Matyi bizony nem csak lusta, hanem igen gonosz kölyök is. Vissza