Ludas Matyi

Előszó

Jámbor Olvasó!

E munkácskának ki legyen a szerzője, ha kérded,
Nem tudom: az bizonyos, hogy az én kezeimbe csak így jött
Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta az Erdő-
Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni
Majd borozás közben. Igaz is: mert rajta nem egy-két
Vidám estét tölténk; még Marci kanász is,
Aki nagy Á-t se tanult soha, sokszor majd megütötte
A guta, úgy röhögött: 'No ilyet soha Gazd' uram, - ugymond, -
Még hetvenedik nagyapámnak lelke se hallott.
Be furcsán perdül; pedig a sor vége nem úgy megy,
Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki
Írta, uram! de gonosz csontnak kell lenni, ugyancsak
Tudja mikíp szokták." Így ítélt Marci tudatlan
Fővel; mások még több szépet látták ezen kis
Munkában, de kivált a többek közt, nekem a sok
Körmönfont s magyaros szólás formája, meg a nagy
Könnyűség, elmés lelemény, természeti festés,
Melyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe
Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi úrnak
Példátlan példás megjobbulása is egybe
Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint Matyi, én is
Háromszor tettem fogadást, hogy közrebocsátom
A furfangos eszű Ludas Matyi tetteit és már
Szükség, hogy szavamat teljesítsem, mint magyar ember.
Ebből áll az egész dolog, amit mondai szükség
Volt, legalább annak véltem. Most útra bocsátom
A Matyit, országot hadd menjen látni; ne féljen
Döbrögi úr, ő már többször nem veri ám meg. Vissza