Faublas

Előszó

Különös szeszélye a történelemnek, hogy Franciaországnak a XIX-ik század elején kezdődő hőskorát, a háborúk, forradalmak és a nagy politikai átalakulások idejét a szerelem és romantika legendás százada előzi meg. Az elpuhult férfiak, gáláns kalandokra surranó asszonyok, nagystílű kalandorok, a pazar selymek és tébolyultan drága ruhák mámoros forgata volt a rokokó, melynek szépségét Antoin Watteau és Francois Boucher színes ecsetje varázsolta a vászonra és hőseinek nevét több mint egy évtized fáradhatatlan munkájával a Goncourt fivérek örökítették meg két kötetes, hatalmas munkájukban.
Ma már a regény, film és operette színező és mesévé alakító szemszögletéből nézzük ezt a világot és alig tudjuk valóságnak hinni, hogy valóban volt idő, mikor a gabona árának rendkívüli drágulását az idézte elő, hogy a búzatermés jelentékeny részéből... poudert készítették. Pontos adatok beszélnek arról, hogy Párisban két millió tégely arcpirosító fogyott el évente és a haldoklók még halálos ágyukon is kipirosították magukat, hogy ne nyújtsanak kellemetlen látványt. A rengeteg festék a legkülönbözőbb bőrbajokat, kiütéseket okozta és ehhez járult még az óriási mértékben elharapódzott vérbaj is. Hogy a kellemetlen pattanásokat eltüntessék, divattá tették a szépségflastrom hordozását. E téren azután a legfantasztikusabbat produkálták. Mme Gases például briliánsokkal rakatta ki flastromait, mások négyfogatú hintókat, galambokat vágattak ki a flastromokból és ezeket ragasztották vállukra, karjukra. Az egyes flastromoknak nevük is volt aszerint, hogy hová ragasztották őket. Így a homlok közepére helyezettet fenségesnek, az orr közepén lévőt: szemtelennek, a szegszögletére ragasztottat szenvedélyesnek, a szájszögletére illesztettet csókvárónak, az áll alatt rejtőzöttet hallgatagnak nevezték. Vissza