Árvíz Indiában

Előszó

Részlet a könyvből:
A napnak ezt az első óráját szerette Ransome legjobban. Kint ült a verandáján, brandyt ivott s figyelte, amint az aranyos fény egy ragyogó pillanatra elöntötte a banyanfákat, a sárgásszürke házat, meg a skárlátszínű kúszónövényeket - mielőtt a nap hirtelen ugrással lebukott a látóhatár mögé s az egész tájék sötétségbe borult. Varázslatos dolog volt ez s az ő északi természete, amely megszokta Észak-Angliának hosszú, csöndes, kék alkonyi óráit, még most is különösnek találta, - mintha hirtelen az egész világ megállt volna egy pillanatra s aztán gyorsan belémerült volna a sötétség örvényébe. Ransome mindíg érzett valamit az ősember rémületéből, az indiai naplemente láttára.
Itt Ranchipurban egyéb dolgok is voltak az aranyos fény szépségén kívül. Az az óra volt ez, amikor a levegő elcsendesedett s megrakodott valami nehéz illattal, mely keveréke volt az égő fa füstjének, tehéntrágyának, jázminnak, gyűrűvirágnak, s annak a sárga pornak, amit a csorda vert föl, amikor hazahajtották a versenypálya kiégett gyepéről, amely az út túlsó oldalán terült el; az az óra, amikor az ember messziről hallotta a dobok tompa döbögését a halottégetőhelyről, túl a maharádzsa állatkertjén; amikor elkezdődött a sakálok üvöltése, mert kimerészkedtek a dzsungel szélére, a hirtelen besötétedést várva, amikor gyáva sárga testükbe annyi bátorság költözik, hogy elinduljanak s a síkságon összekeressék a napközben elhullott dögöket. Pirkadatkor majd a mohó keselyűk jönnek utánuk, barlangokból és tövises fák trágyával borított odvaiból, az éjszaka elhullott állatokat keresve. És mindíg ugyanebben az órában hangzott fel Keresztelő János fuvolájának vékony hangja, aki a kapuban guggolt s várja a hűvös estét. Vissza

Fülszöveg

A szereplők: angolok, hinduk, skótok, mohamedánok, maharadzsák, orvosok, kereskedők, kulik, fakírok, szédelgők, megszállottak, száhábok, baníják, bráhminok, misszionáriusok, istenségek, elefánhajcsárok, koldusok, mogulok, szolgák, katonák, kordésok, msóemberek, maharánik, páriák, peerek, énekesnők, főminiszterek, szikhek, lordok, ápolónők, párszik, hercegnők, söprögető kasztbeliek...
A négy emlékezetes figura: Ransome, Fern, Safka, Edwina.
A díszletek: végeláthatatlan síkságok, áthatolhatatlan őserdők, nagyvárosok, falvak, kígyók, elefántok, trópusi viharok, szent tehenek, sakálok, Darjeeling, paloták, halottégető ghatok, viskók, kórházak, fejedelemségek, fügefák, bougainvilleák, gyűrűvirágok, szantálfa füstölők, majmok, szárik, turbánok, keselyűk, füstölgő máglyák, hőség, tűzvész, bétetel, Bombay, Utakamand, dandárcsarnokok, missziós épületek...
És egész India.
A háttér: két, külön-külön is igen összetett nép - a brit és az indiai - kétszázéves együttélés, két igencsak különböző világ - a Kelet és a Nyugat - összefonódása, s ennek az együttélésnek és összefonódásnak mind nyilvánvalóbb tarthatatlansága a harmincas évek Indiájában...
És ennek következménye.
Louis Bromfield a két világháború közötti időszak egyik legnépszerűbb írója volt, könyveit több mint harminc nyelvre fordították le. Minden tekintetben sikeres kötetei közül is kiemelkedik az Árvíz Indiában című, nagy lélegzetű, egyszerre lírai és sodró lendületű műve, amelyet megjelenése évében, Pulitzer-díjjal jutalmaztak. Magyar nyelvre a kitűnő irodalomtudós, Benedek Marcell ültette át. Vissza