Lord Hornblower

Előszó

Részlet a könyvből:
"A faragott tölgyből való templomszék, amelyen sir Horatio Hornblower ült, nagyon kényelmetlen volt, s a beszéd, amelyet Westminster dékánja tartott, halálosan unalmas. Hornblower fészkelődött, mint egy gyermek és mint egy gyermek bámult köröskörül a templomban s a gyülekezetre, hogy elterelje figyelmét fizikai fájdalmáról. Feje fölött ivelt annak az épületnek a gyönyörű ablakdíszítése, amelyről Hornblower megfontoltan állapította meg, hogy a legszebb a világon, volt valami matematikailag megnyugtató abban, ahogy a szétágazó minták újra meg újra találkoztak, valami szellemes logika. A névtelen munkás, aki a faradást végezte, jövőbelátó, alkotó ember lehetett.
A beszéd még tartott, és Hornblower attól félt, hogy ha véget ér, még énekelni is fognak, miseinges kóristák éles-magas hangon, ami megint kínosan fogja zavarni, még kínosan fogja zavarni, még kínosabban, mit a prédikáció vagy a tölgyszék. Ezt az árat kellett fizetnie, hogy egy szalagot és egy csillagot viselhessen, mint az igen tiszteletreméltó Bath-rend lovagja. Minthogy tudták róla, hogy betegszabadságon van Angliában, s hogy már teljesen felgyógyult, nem kerülhette el, hogy megjelenjék a Rendnek ezen a nagyon fontos szertartásán. A kápolna mindenesetre hatásos volt, a tompa napfény, amely beszűrödött az ablakon át, visszaverődött és lélek-emelő izássá sokszorozódott a lovagok bíborpalástjain és csillogó rendjelein. Legalább ez szólt emellett a pompa és hiúság mellett, igazán szép volt, valami különös és hatásos módon szép, még a történelmi asszociációk felidézése nélkül is. Talán a szék, amelyen ült, régmult években ugyanilyen kényelmetlenséget okozott Hawke-nak, vagy Anson-nak,, talán Marlborough az övéhez hasonló bíborban és fehérben fészkelődött s nyugtalankodott egy hasonló prédikáció alatt." Vissza