Lord Beaconsfield

Előszó

Részlet a könyvből:

A közönséges felfogás éles határvonalat szokott húzni irodalmi és politikai egyéniségek között. A szó és tett embereit látszólag örvény választja el. Mindenki példákkal tudja bizonyítani, hogy kiváló tudósok, szónokok, költők, tanárok hijjával vannak a valóság iránti érzéknek és minden politikai képességnek, mihelyt az irodalom mezejéről államférfiúi tevékenységre térnek át. Gyakran láttunk theoretikus politikusokat arra kárhoztatva, hogy alárendelt és átmeneti befolyást gyakoroljanak államuk parlamentjére és költőket (pl. Lamartinet), akik lyrai ömlengésükkel hallgatóikat kifárasztották s akiknek egész politikai pályafutásában egyetlen nagyobb dolognál többet nem lehet találni. Általános érvényű szabálynak látszik tehát, hogy a jelentős irodalmi képesség kizárja a politikai tetterőt, és megfordítva: az utóbbi, ha kiváló mértékben megvan, már a legelső nyilvánulásában elnyomja az elméleti és irodalmi képességeket. Innen van az, hogy gyakorlati politikusok sokszor bizonyos mértékig lekicsinylik azokat, akik irodalomból térnek át a politikához és viszont: irodalmilag művelt és fejlődött szellemek is hasonló érzelmeket táplálnak az uralkodó politikai és diplomatiai nagyságok iránt s ha politikai törekvéseiket visszautasítva látják, megsértett büszkeségük elégtételét abban találják, hogy az okos és alkalmazkodó középszerűséget a legtöbb esetben céltérő politikai adománynak jelzik.
Vezető államférfiaknak mindazáltal van olyan oldaluk, amelyről vizsgálva irodalmi egyéniségekké válnak és az irodalmi birálat jogkörébe tartoznak. Igen természetes, hogy bizonyos határokon belül minden politikai nagyságnak van irodalmi oldala. Vissza