Lorca: Vérnász

Előszó

Részlet:

Hogy jutott el hozzánk? Oly keveset tudunk a távoli hispán világról, hogy minden idevágó adat könnyen számon tartható. Radnóti Miklós találkozott először a nevével - másodkézből, francia fordításokból, titokzatos halálhíréről. Ő jajdult föl először a költő erőszakos halálán, az arcul csapott humanizmus baljós fájdalmával, s gazdag életműve minden eredményével, tanulságával együtt egy figyelmeztetést is hagyott ránk: van egy tragikus sorsú spanyol költő, nagynak mondják, tudjatok róla!
Aztán megismertük. Előtt csak a költőt, a népi hangú, vérbeli lírikust, majd a drámaírót, roppant erejű, halálos feszültségű költői szépségű színpadi művek társadalmi küldetéstudattól áthatott alkotóját; megismertük rajzait, színházaink megnyitották kapuikat sugallatos művészete előtt - Federico García Lorca irodalmi köztudatunk szerves része, sőt, legifjabb költőnemzedékünknek egyik példaképe lett.
García Lorca emberi alakja kortársak, barátok tudósításaiból, emlékezéseiből elég tisztán áll előttünk. Akik ismerték, egyöntetűen azt vallják, ellenállhatatlan személyi varázsa volt: gyermeki tisztaság, egyszerűség párosult benne valami szenvedélyes, tanáros komolysággal (egy időben mindent megtett, hogy tanár lehessen); egyénisége fesztelenül áradt ki környezetére, nyoma se volt benne a tudákosságnak, nagyképűségnek, erőszakos önkifejtésnek. Imádta a gyerekeket és a társaságot.
Egész életművére rányomja bélyegét bűvös ifjonti hevessége, az a fiatalos tűz, amely Byron-ban, Shelley-ben, Puskinban, Petőben lobogott: a rövid üstökös-életre hivatott lánglelkek osztályrésze. Minden szavában ott táncol a szikra, a duende, az igazi művészet csodálatos koboldja. Vissza