Lopjál nekem egy Rembrandtot!

Előszó

E könyv írója mindjárt az első oldalon ünnepélyesen figyelmezteti mindazokat, akik kezükbe vették ezt a könyvet, és feltett az a szándékuk, hogy az utolsó betűig elolvassák.
Olyan dolgokat fognak megtudni, amire nem nagyon számítanak. Különösen érvényes a figyelmeztetés azoknak, akik eddig abban a hitben éltek, hogy a művészetek távol vannak a mindennapi élettől és annak mocskaitól; akik imádnak egy-egy festőt vagy szobrászt, és úgy vélik az illető kora erkölcsi színvonalát messze meghaladta. Lesznek olyan olvasók, akik elborzadva ismerik fel az igazságot: a művészettel való foglalkozás egyáltalán nem zárja ki, hogy egyesek igen mélyre süllyedjenek. Kedvenceik között bűnözőket ismernek majd fel. Akik egyik nap ecsetet tartottak finom kezükben, másnap súlyos pénzeket számoltak, mondhatnám úgyis Júdás-pénzeket. De az is előfordulat, hogy ugyanaz a kéz fegyvert markolt. A festmények körül az alvilág is kavarog; mindenre elszánt bűnözők, rendkívül színes egyéniségek, milliomosok és balekok, dörzsölt bűnözők, szélhámosok, ravasz kereskedők és még ravaszabb csalók bukkannak fel. Hol álarcban, hol anélkül, de mindig hátsó szándékkal. Nem hiányoznak a politikai és gazdasági terroristák, olykor egész bűnelkövető kormányok sem. Ez utóbbiak néha a becsapottak között, máskor meg a rablócsapatok élén is láthatók.
Mielőtt foglalkozni kezdtem a témával, magam sem hittem volna, hogy ennyire érdekes területre tévedek. Az ember olyan könnyen elválasztja a tudatában a művészetet a bűnözéstől, a festőket a tolvajoktól, azt hiszi valahol a lelke mélyén, hogy a kettő nem találkozhat ugyanazokban az emberekben.
Nos, találkozhat. Éppen erről szól ez a könyv. Ha valaki kiábrándulna emiatt a művészetekből, ne tegye. Fontolja meg jól - bármit olvas is majd ebben a könyvben, az csak emberek műve. Az ember pedig enyhén szólva is bonyolult lény, sokféle tulajdonsága van. Egyszerre lehet zseni és piti tolvaj, egyszerre nagy művész és törpe lélek. Ne rémissze el önöket, hogy ez a könyv hol hihetetlenül magasra szárnyaló lelkeket mutat be, hol valóságos mélyrepülést végez a pokolban. Mindig vonzottak a művészetek, de a rossz krónikása is lenni akartam. A festészet szeretete génjeimben lapul, bár magam sohasem próbálkoztam vele (apám tisztes orvosi foglalkozása mellett amatőr festő volt, és nem is rossz!), és talán éppen úgy érdekelt a bűnözők, a csalók, a mások becsapására egész életeket, egzisztenciákat építő szélhámosok világa is. Nos, amikor rájöttem, hogy a "festészet és bűnözés" területén ez a két világ nemcsak hogy találkozott, de századokon keresztül folyamatosan együtt is létezett, oly szorosan összefonódva, hogy a szétválasztás nem egy esetben gyakorlatilag lehetetlen is - hát magától kínálkozott az ötlet: Erről írni kell!
Amikor pedig megismerkedtem a legnagyobb hamisító-zseni életével - aki véletlenül(?) - magyar volt, már biztos voltam benne, hogy ezekkel a történetekkel megismertetem olvasóimat. Vissza