Lola naplója

Előszó

Gyere hát elő, selyemkötésű, aranyszegélyű kis naplóm te; hadd kezdjem meg benned feljegyzéseimet, úgy ahogy azt mére Stolbergnek a búcsúzáskor megígértem. Soká vártam vele, de mikor annyi tennivaló kötött le s annyifelé állt a fejem, amióta az intézetből hazakerültem! Jó mére Stolberg, ha tudnád, hogy csak ma, július 20-án, kezdem meg a naplózást !
Ez a könyv volt az utolsó prix d'honneur-öm, amelyet Heimhagenben nyertem. A kis Hertling Mici is erősen tippelt rá, mikor az utolsó díjosztáskor a főnöknő a díszteremben nagykomoly arccal megjelent s a többi jutalomtárgy között ez az aranyszegélyes, piroskötéses könyv is kivirított a hóna alól. «Fogadjunk, hogy az a könyv az enyém lesz», súgta oda nekem Mici; de ezúttal bizony csalódott: a könyvet nekem itélte oda a legfőbb intézeti bíróság. Azt hittem, valami költeményes kötet vagy el beszél és féle lehet, s már féltem is, hogy megint a «jó Fridolin és a gonosz Ditrik» históriáját vagy «Tannenburgi Rózát» kapom meg immár harmadszor életemben; de mikor hirtelen belekukkantottam, láttam, hogy fehér üres lapjai vannak. Ahá, emlékkönyv! - gondoltam. A díjosztás után vettem csak észre mére Stolberg kezeirását a legelső oldalon, ahova az ő finom arisztokratikus vonásaival ezt a címet írta: «Mémoires d'une enfant de Marie». S két hétre rá, a búcsúzáskor csakugyan külön a lelkemre kötötte, hogy mihelyt hazajövök, okvetlenül vezessek a napi eseményeimről és benyomásaimról naplót. Ha mást nem, legalább pillantsak bele naponta egy percre. Vissza