Liturgikus élet XI.

Előszó

Részlet a könyvből:
A SZENTÁLDOZÁSHOZ előkészületre és hálaadásra szolgál ez a füzet. Igaz marad azonban, amire Kempis Tamás figyelmeztet : Noé száz évig dolgozott a bárkán, hogy néhányad magával megmeneküljön ; Mózes a frigy szekrényt el nem rothadó fából készíttette és tiszta aranyba burkoltatta ; Salamon temploma hét évig készült és nyolc napig tartott a felszentelése ; ezek példájára ugyan mennyi ideig és milyen lélekkel kellene készülnünk, hogy a világ Urát, édes Üdvözítőnket méltón fogadhassuk. A valóság az, hogy a szentáldozás mindig Isten kegyelmes leereszkedése marad, melyre ember a maga erejéből soha eléggé méltó nem lehet.
Mégis van két jogcímünk, hogy az Úr hívó szózatát, mellyel asztalának vendégéül lát, követhessük. Ha ezt a két jogcímünket tisztán látjuk, akkor tudunk emberileg a legméltóbban járulni a szentáldozáshoz.
Az egyik jogcímünk az, hogy Krisztus misztikus testének élő tagjai vagyunk. Hogy egyek vagyunk Krisztussal, mint ahogy egy a szőlőtő és a szőlővessző. Ha ez nincs meg bennünk, ha elszakadtunk szőlőtőnktől és nem vagyunk többé élő tagjai Krisztus misztikus testének, akkor nincs jogunk a szentáldozáshoz járulni. Akkor először vissza kell állítanunk a régi kapcsolatot, akkor újra bele kell oltódnunk Krisztusba. És a gyakori szentáldozást elterjesztő nagy pápánknak, a szentemlékű X. Piusnak valóban ez volt a jelszava: Instaurare omnia in Christo, vagyis az eredeti szöveg szerint lefordítva: Oltsunk be mindent újra Krisztusba. Ez az újra beleoltódás Krisztusba a szentgyónásban történik meg. Ha bűneink elszakítottak a közösségtől, akkor a bűnbánat szentsége által ismét beleolvadhatunk a szentek egyességébe. És ez az első jogcímünk és mellőzhetetlen feltételünk, hogy a szentáldozáshoz járulhassunk. Vissza