Liszt Ferenc Emlékmúzeum

Előszó

Hálás, de egyúttal nehéz feladat hárult ránk, amikor Liszt Ferenc születésének 175., halálának 100. évében végre elérkezett az évszázada óhajtott lehetőség, hogy egykori otthonát múzeumként mutassuk be a nagyközönségnek. Hogy milyen is volt ez az otthon, azt Legány Dezső, Liszt magyarországi működésének legkiválóbb szakértője tanulmányából tudhatjuk meg. S hogy miként jutottunk el az óhaj megvalósulásáig, arra nézve Isoz Kálmánnak az első, 1925-ös zeneakadémiai Liszt-emlékszoba kalauzához írt bevezetője, illetve Prahács Margitnak a többször átrendezett emlékszobák 1968-as leíró katalógusához készített előszava szolgál fontos adatokkal. A legutolsó átrendezés - még mindig a Zeneművészeti Főiskola 1907 óta működő, Liszt Ferenc-téri épületében - Kárpáti János munkája volt, akinek Liszt zongoráiról írt tanulmányát olvashatjuk e katalógusban. Jelen van így írásaival az a négy tudós, akinek áldozatos munkája most érlelte be gyümölcsét. S írásaikban, valamint a katalógus egyes tételeinél gyakran feltűnik azok neve is, akik a Zeneművészeti Főiskola Liszt-gyűjteményét értékes relikviákkal gazdagították: Hubay Jenőé és leszármazottaié, a Thomán-hagyatékot is közvetítő Szinyei Merse Félixnéé, Varga Vilma Liszt-tanítványé és a hagyatékának egy részét közvetítő Brandt Rudolfé, valamint sok más adományozóé. Megszámlálhatatlan azoknak a sora, akik segítettek és segítenek hiteles Liszt-dokumentumok felkutatásában, felhívják a figyelmet fontos és ismeretlen adatokra, lappangó relikviákra. A katalógusban ebből csak annyi látszik, mint egy jéghegy víz fölötti része. A köszönet azonban az emlékmúzeum ügyének valamennyi segítőjét méltán megilleti.
Liszt egykori otthona a jubileumi esztendőtől kezdve teljes egészében a múzeum céljait szolgálja. Bár a Sugár-úti (később Andrássy-úti, ma Népköztársaság úti) épületet a Zeneakadémia 1907-ben történt elköltözése után a legkülönfélébb intézmények használták és erősen át is alakították, a műemléki rekonstrukció során igyekeztünk Liszt lakásában és a hozzá kapcsolódó hangversenyteremben mindent az eredeti állapotnak megfelelően visszaállítani. Gyakorlati okokból kisebb módosítások természetesen szükségesek voltak: bizonyos ajtók megszüntetésén túl a legfontosabb ilyen változás a hangversenyterem pódiumának áthelyezése az egykori Sugár-úti, ma a Népköztársaság útjára néző oldalról a szemközti, belső falra, amit részben az óriásira növekedett utcai forgalom, részben a művész-szoba kialakításának szükségessége indokolt. Az egykori inas-szoba ma múzeumi raktár, melyet nem a háló-dolgozószobából, hanem csak az előtérből lehet megközelíteni. A mai múzeumi előtér Liszt idejében is előszoba-funkciót töltött be. Innét juthatunk be az ebédlőbe, melyből jobbra a háló-dolgozószoba, balra a szalon érhető el - épp úgy, mint akkor, amikor a lakást Liszt lakta. A közvetlen összeköttetés Liszt szalonja és a hangversenyterem között ma is fennáll, ha nem is egyenesen a pódiumra, csak a nézőtérre lehet átjutni. A koncertterem falain újra látható az a faragott padsor, amelyet 1907-ben átvittek a Zeneakadémia új épületébe, de most visszaállítottak régi helyére. Nem lehetett rekonstruálni a koncertterem orgonáját, melynek sípjait már rág beolvasztották, sem pedig Liszt szalonjában a dekoratív márványkemencét, melyről csak korabeli leírásból tudunk. (A lakásban egyébként - miként a Vasárnapi Újság 1879. évi 32. számának híradásából és a rekonstrukció során előkerült bizonyos nyomokból tudjuk - légfűtés volt, ezért is nem volt szükség általában kályhák beállítására.) A szalon selyemkárpitjának a sajtótudósításokban említett "pávakék" színét fel tudtuk idézni, a mennyezet díszes, világos alapra festett ékítményeit azonban már nem, mivel a tervező leírásához csatolt minták (az összes tapétamintával együtt) elégtek az Országos Levéltárban 1956-ban, s az irat zeneakadémiai másolata pedig csak felsorolásukat tartalmazza, minták nélkül. Vissza