Előszó
Liszt Ferenc tanitványaival s a mester pedagógiai munkásságával aránylag keveset és elég felületesen foglalkozott a hatalmas arányú Liszt-irodalom. A szegényes magyar zenei irodalom pedig csaknem semmit. Holott Liszt sokrétű egyéniségének egyik jellegzetes vonása: tanító-hajlama, mely egész életén, a zeneművészet minden ágát érintve, végigvonult. Tizenhat éves korában Párizsban már zongoraleckékből élt s ettől kezdve a tanítványok csak a virtuóz-évek utazgatásaiban maradtak el mellőle. De azért Liszt sohasem volt zenetanitó vagy zongoratanár, többször és hevesen tiltakozott is ilyen megítélése ellen, ő nem zeneleckét adott, hanem "művészetet terjesztett" zongorája mellett, íróasztalánál, a zenekar élén, sőt az emberekkel való érintkezése közben is. Nem volt a mai értelemben vett pedagógus és hat évtizeden át mégis ő tanította zenére a világot. Ha pedagógus nem volt, természetesen pedagógiai módszere sem lehetett. És mégis volt: mely a felismert tehetségek előbbrevitelében és megerősítésében nyilvánult meg. Senki sem tudott olyan elismeréssel adózni a tehetségnek, mint Liszt, még akkor is, ha a tehetetlenség iránya az ő felfogásával ellentétes volt. A szép, a szebb: egyetlen pedagógusi parancsa, melyet a zenében legtöbbször példákkal, "megmutatással" érvényesített. Sokszor csak beszélt a műről, anélkül, hogy megszólaltatta volna, de legtöbbször a megmutatáshoz folyamodott s hangokkal, a játékával oktatott. Legnagyobb pedagógiai ereje pedig grandiózus egyéniségében rejlett, mely bűvös hatása körébe vont mindenkit. Egyik Lotz-tanítvány mondta el, a mester úgy oktatta rajztábláját körülvevő tanítványait, hogy megjelölve a feladatot, - mondjuk: futó alak -, a krétát kezébe vette, a táblának háttal állt s anélkül, hogy a rajztáblára nézett volna, a futó alak körvonalát, nagy lábujjánál megkezdve, egyetlen lendülettel felrajzolta... aztán megfordult, ránézett rajzára s ennyi magyarázatot tett hozzá, mint tanár: "Igy kell ezt csinálni"... És mégis, nem is képzelné az ember, milyen hatalmas oktató erő van a tudásnak ilyen bravúrjában. Liszt is tett így nem egyszer, de ha érdemesnek látta, aprólékosságokba is belement.
De nem akarom felsorolni, részletezni s osztályozni Liszt pedagógiai eszközeit és működését, mely hosszú élete folyamán, valamint a működési terület szerint (Párizs, Genf, Weimár, Róma, Budapest) változott, - helyesebb, mert közvetlenebb, ha azok beszélnek erről, kik a mester zongorája mellől indultak neki az életnek, - a tanítványok -, amint Liszt nevezte volt őket: "az ő aposotolai."
Vissza