Liszt breviárium

Előszó

A nagy emberekről írt breviáriumokban legtöbbször maga a lángelme beszél az olvasóhoz, mert a breviáriumok szerkesztői az egy-két soros kommentáron kívül főleg idézetekből és levelek másolataiból állítják össze könyvüket. Ez azért hiba, mert az olvasó nemcsak a lángelme saját hangjára, szavára, hanem életének, tevékenységének, lelki és emberi nagyságának hullámzására, ihlető erőire és azokra a hatásokra kíváncsi - és joggal -, mely hatásokat a lángelme tüneményszerű jelensége a gondolkodó és érző emberiségből kiváltott.
A költő és író szavakban történt megnyilatkozásaiból aránylag könnyebb módon és kevesebb eszközzel fejthetjük ki a lángelme mélyen rejtett lelki erőit. A festő és szobrász, de főleg a zenész művészete annyi gondolaterdőt termel, ahány megértő és veleérző lélek az illető lángelmével épp foglalkozik. Azonkívül a festő és szobrász alkotásai időben és térben végleg lerögzített remekművek. De a zenész kompozícióinál a legműveltebb lelkek nagy többsége is csak azoknak előadása útján férkőzik a mű és az alkotóművész közelségébe. A műveket pedig minden előadó- és karmesterművész máskép és máskép fogja fel, kevesebb vagy több szépséget fejt ki belőlük, újabb, még eddig más reprodukáló-művész által felszínre nem hozott értékeket világít meg, ad át a hallgatóságnak és így a kompozíciók állandóan változó érzéseket és gondolatokat váltanak ki. Vissza