Limes 2006/3-4.

Fülszöveg

...Az 1956 utáni külpolitikai viszonyok bebizonyították, hogy a nyugati nagyhatalmak a világháború utáni status quót semmiképpen sem kívánták megváltoztatni, bármennyire is ezt hirdették propagandájukban. Ezzel mintegy megnyugtatták a mindenkori szovjet vezetést a tekintetben, hogy a jövőben is - akár a legdrasztikusabb eszközökkel - véghezvihetik a „rendcsinálást" a birodalmuk határain belül. Ezzel az amerikaiak lemondtak a „rab népek felszabadításáról", amely elvet a magyar forradalom kirobbanása előtt hirdették. Mindez az 1950-es évek végén I az elért rakétatechnikai és űrkutatási eredményekkel párosulva - megerősítette a Szovjetunió világpolitikai szerepét. Mi több, a Szovjetunió tíz éven belül az Egyesült Államokkal egyenrangú szuperhatalommá vált. Ez viszont az enyhülést, a helsinki egyezmény megkötését és a békés egymás mellett élés gyakorlatát mozdította elő.
Ezzel szemben felvethető, hogy a Szovjetunió végül is '56 vesztese volt, mert az távlatilag megpecsételte a birodalom további sorsát. „A szovjet rendszer működésének ezt követő három és fél évtizede úgy is felfogható, mint az 1956 őszén felsejlő halálos veszély elleni megelőző és kivédő intézkedések története." „1956 megmaradt olyan ijedelemnek, amelyből a szovjet vezetők és szövetségeseik csak technikai tanulságokat vontak le. [...] 1956 után a szovjet rend hosszú időre stabilizálódott a kelet-középeurópai térségben, ennek nagy ára volt: a rendszer egészében nem idomult a kor kihívásaihoz. A nyolcvanas években bekövetkezett hirtelen összeomlás voltaképpen ennek volt a következménye."
„Feltűnő, hogy a sztálinizmus bűneiből a nyugati értelmiségiek a 30-as években mennyire semmit sem akartak észrevenni, még azt sem, ami már akkor is dokumentálhatóan nyilvánvaló volt: erőszakos kollektivizálás, éhínség, terror, koncepciós perek. [...] Számukra ez volt a jövő, a remény." Az 1956-os forradalomnak óriási szerepe volt abban, hogy a szovjet mítosz megdőlt: kiderült, hogy az ideológiai alapjai hamisak, igazi tömegbázissal nem rendelkezik, csak szuronyokkal tartható fenn. A magyar forradalom eltiprásának drámai visszhangja volt Nyugaton, a baloldali pártok többnyire komoly megrázkódtatásokon, változásokon mentek keresztül, és a kommunista pártok tömegbefolyása ezt követően jelentékenyen hanyatlott.
A magyar forradalmat Raymond Aron „győzelmes vereséginek nevezte. Albert Camus szerint a 20. században senki sem tett többet a szabadságért, mint a magyar nép néhány nap alatt. (Eörsi László) Vissza