Levelek paptestvéreimhez

Fülszöveg

Két misszionáriusjelölt keresi meg a lisieux-i Kármelt, hogy lelki nővért kéljen, aki imáival, áldozataival segíti szolgálatában. A perjelnő mindkettőjüket Teréz nővérre bízza.
„Régóta volt egy vágyam, amely számomra teljesen megvalósíthatatlannak látszott: legyen egy pap testvérem. (...) és íme, nemcsak az történt, hogy Jézus megadta a kívánt kegyelmet, hanem lélekben egyesített két apostolával is, akik fivéreim lettek..." - írja Teréz Önéletrajzában.
Maurice Belliére-rel sohasem találkozik. Amikor Teréz már súlyos beteg, engedélyt kap, hogy fényképet „cseréljenek" a szeminaristával, akit fokozatosan készít föl saját közelgő halálára, miközben föltárja előtte az Isten iránti bizalom és szeretet útját.
Adolph Roulland-nal, újmiséje alkalmával - a perjelnő jelenlétében - egyszer „találkozik" a beszélőszobában, amelynek rácsos ablaka, a kor szokása szerint, el van függönyözve.
Teréz halála előtt fölhívja a figyelmet, hogy ez a fajta levelezés nagyon veszélyes lehet: „Nem számít, hogy ki írja, amit én írok, és ki kapja ugyanazokat a bókokat, ugyanazt a bizalmat. Csak imával és áldozattal lehetünk az Egyház hasznára. A levélváltásnak nagyon ritkának kell lennie. Egyáltalán nem szabad megengedni olyan szerzetesnőknek, akiket lefoglalna, akik azt hihetnék, hogy csodákat művelnek, valójában pedig csak lelküket sebeznék meg, és lehet, hogy az ördög finom csapdájába esnének. (...) Anyám, amit az imént mondtam, nagyon fontos. Kérem, ne feledje el később! A Kármelben nem szabad hamis pénzt verni azért, hogy lelkeket vásároljunk rajta... És gyakran a szép szavak, amiket írnak és a szép szavak, amiket kapnak, csupán hamis pénzváltás." Vissza