Levegőben..., homokon...

Előszó

Afrika térképén még a közelmúltban, ott, ahol a huszonhatodik hosszúsági fok szeli a Ráktérítőt, hatalmas fehér folt éktelenkedett. A térképrajzolók az üres helyet úgy töltötték be, hogy nagy betűkkel beleírták "Libyai Sivatag".
Ha a Szaharát három részre osztjuk, a Libyai-sivatag a nyugati harmadrész. A hosszúsági és szélességi fokok képzelt vonalán futnak végig Egyiptom, Szudán és az olasz Tripolis határai. A valóságban ott azonban csak a homok határos a sziklával, a semmi a végtelenséggel.
A régi egyiptomiak valamikor még ismerték ennek a hatalmas homok- és sziklatengernek belsejét. Később évszázadokon át senki sem járta a "Halál birodalmát" és feledésbe ment az ókori utazók ismerete. Amikor az arabok Kis-Ázsiából bevándoroltak Afrikába, lépésről lépésre kellett elfoglalniuk és megismerniük az új hazát. Babonás félelemmel nézték az ókori Egyiptom misztikus kultúrájának emlékműveit és csak lassan, tapogatódzva haladtak előre az ismeretlen országban.
A Libyai-sivatag kérlelhetetlen pusztasága megfélemlítette a foglalók seregeit és évszázadokig tartott, amíg egyes vakmerő felderítők felfedezték a homoktenger szigeteit, az oázisokat. Akik ilyen felderítő útról visszatértek, csodálatos dolgokat meséltek. Kékszemű, szőke, de sötétbőrű emberekről, akik végtelenül messze, kint, a sivatag hozzáférhetetlen helyein rejtelmes oázis-városokban élnek. Vissza