Tolsztoj levelei

Előszó

1828 és 1910 között élt a cári birodalomban egy ember, akit első pillanatra a sors kiváltságos kegyeltjének tekintünk. Jómódú, ősi mágnás-földesúr család tagja, az egész világon párját ritkító hatalmas mesemondó készséggel, pompás emberábrázoló tehetséggel megáldott írásművész. Gazdag, gróf és költő! Minden ott hever lábai előtt, amit halandó csak kaphat az élettől - mégis munkában dús élete szerencsétlen, boldogtalan. Miért? Mert mindezeken az adományokon felül még valamiben részesült: marcangoló, tépelődő belső tűzben, mely egyre hajtotta, vitte, sodorta, nyugtalanította... Mi volt ez a belső tűz? Egyetlen szóval felelhetünk: lelkiismeret.
A XIX. század legfontosabb eseménye - írja "Lucern" című elbeszélésében - nem a napoleoni háborúk, nem a forradalmak, nem a nagy felfedezések és találmányok között lelhető fel, sem az újságok közölte szenzációk sorában. Nem, nem. A XIX. század döntő eseménye Lucernben zajlott le, a híres Schweizerhof Szálló kerthelyisége előtt, amikoris a világ minden tájáról, Angiiából, Amerikából, Németországból, Oroszországból, Franciaországból stb. odasereglett előkelőségek fényűző étkezésüket fogyasztva, a kerthelyiség előtt nékik daloló tiroli énekeskoldusnak - árva fillér alamizsnát sem juttattak.
A szegények és gazdagok közötti viszony ősi problémáját a hetvenes években, mikor Tolsztoj elbeszélését írta, még nem nevezték a mai közkeletű szóval: szociális kérdésnek, De ez a lángeszű orosz, ki gárdatisztként kezdte és apostolként végezte, pontosan rátalált nemcsak a XIX., hanem szemlátomást a XX. századnak is legfontosabb megoldásra váró feladatára. Vissza