Lesz-e reggel?

Előszó

Regényemet természetesen nemcsak a csehszlovákiai magyarságnak szántam, hanem mindenkinek, akiben a fájdalom megdöbbentő méretei magyarul fejeződnek ki. viszont a regény Amerikában iródott, olyan légkörben, amely magyar és emberi mivoltomat kétségtelenül befolyásolja. Mint mindenütt, Amerikában is fényűzés lelki Eiffel toronyból nézni az ember harcát a sorssal. Itt a politikai demokrácia több jogot biztosít a polgároknak, a gazdasági lehetőségek több reménnyel kecsegtetik az embereket, ám a lelke, amely szűz frissességgel akar élni, ebben a légkörben is álmodozóan elszigetelt, vagy közönye fulladtan rezignált.
Csak a csodálkozásra s a belőle eredő becsületes cselekvésre felépített élet érdekes és értékes. Szerintem a művelt ember akkor hal meg, amikor cinikus lesz. Nem árkádiai boldogságot kell keresni az életben, hanem az emberi képzelettel összeegyeztethető intelligens boldogságot, de életünk összevisszasága, a társadalom vad és önző nyugtalansága, az emberek egyéni és konok kollektív-materializmusa és hiúsága költi az élet költői (szóval egyetlen érdemes) boldogságának megszerzéséhez szükséges feltételeket és akaratot.
Regényeim hőse, Ágoston (a bonyolult, mert gondolkodásában is érzékeny "dummer August") következetes az alanyi-tapasztalati igazságok alapján szerzett meggyőződéséhez. Mert alaptermészetében idealista, tehát rájön arra, hogy cinikusan nem lehet élni, csupán tengődni, s következtetésében logikus, amikor ennek az elvnek alapján megérlelődik benne az élet megsemmisítésének terve.
A műalkotás nem az élet fotografiája, hanem az élet intenzitásának elmélyitése. Ma alig akad gondolkodó ember, akinek ajkán ne hangzott volna el ez a kijelentés: "Nem érdemes élni." Ágoston nem elégszik meg ezzel a kijelentéssel, hanem az öntudata alatt összegyűlt keserűségeket úgy vetíti ki magából, hogy nemcsak a feljajduló szónak, hanem a valóságnak erejével hatnak. Vissza