Kasserian inkera?

Előszó

Részlet a könyvből:
„Réges-régen, a Donyo Egere - azaz a Kenyahegy - tetején élt egy hosszú farkú, szőrös, egyébként teljesen emberszerű lény. Nem bírván a helyhez kötött élet egyhangúságát, úgy határozott, hogy útra kel, és szerencsét próbál a síkságon. Hogy szórakoztassa magát, az unalmas gyaloglás közben egy tökpalackot rázogatott. A fiaskó ritmusos zörgése annyira
megtetszett a síkságon élő törzs tagjainak, hogy egy fiatal hölggyel ajándékozták meg a tehetséges zenészt. Amaz igencsak megörült a lánynak, akitől, örömének bizonyítékaként, sok-sok gyermeke született. Az ivadékoknak már nem volt farkuk, sőt, szőr sem borította a
testüket, apjuk vándorló kedve viszont megmaradt bennük. Még utódaik, a maszai törzs tagjai sem igen érzik jól magukat; ha egész életüket egy helyben kell leélniük." A fenti eredetmítoszt a Maszaiföldet először sikeresen keresztülutazó európai, a brit Joseph Thomson jegyezte fel. Az elmúlt száz évben több különböző, a maszai nép eredetét magyarázó történetet vetettek papírra a szorgos kutatók. Az eredetmítoszok egy vonatkozásban mindenképpen hasonlítanak egymásra-, a ozgékonyságot mind alapvető jellemvonásként rendeli a maszaikhoz, akár pásztorbotot örökölt apjától az első maszai, akár kalandos életkedvet. A szigorú történettudomány sem vélekedik másként a maszaik múltjáról. A nomád pásztornép tagjai a XVII. és a XVIII. században, több csoportban érkezhettek a Keletafrikai-árokrendszer területére. És bár akad nép, amely nem teljesen úgy emlékszik, hogy asszonyait egy tökedény ritmusától megilletődötten házasították ki a törzsből, annyi bizonyos, hogy sokféle vér folyik a maszaik ereiben. Vonásaik, nyelvük és szokásaik is mind azt bizonyítják, hogy többféle csoporttal érintkeztek vándorlásuk során. A Nílus völgyéből érkező, nílusi nyelvet beszélő népre feltételezhetően a Turkana-tó környékén élő kusita csoportok voltak a legnagyobb hatással." Vissza