Jó emberek

Előszó

Részlet a könyvből:
ELSŐ FELVONÁS
1. kép
(Szoba. Ágy. Szék. A sarokban rakós polc. Éjjeliszekrény. Más berendezés nincs. Kabátban, kalapban bejön Bátorin. Magas, sovány, cigányképű, borotválatlan. Kezében hangszertok. Hanyagul az ágyra dobja.)
BÁTORIN: Még elgondolni is borzasztó, milyen ostoba vagyok. Azaz nem is annyira ostoba, mint inkább élhetetlen. Engem aztán nem nagy ügy átejteni. (Elgondolkozva.) És mégis, meg kell mondanom, megismerkedésünk napja nagy fordulat volt életemben. (Idegesen elmosolyodva.) Tessék, ezek után ne legyen az ember babonás! Már reggeltől kezdve minden fordítva sikerült. Elindultam, rögtön vissza is jöhettem, mert itthon felejtettem a harsonát. Az utcán szüntelenül macskák szaladgáltak előttem keresztbe. Mondhatni, a levegőben lógott a szerencsétlenség. (Végigsimít homlokán.) A fene egye meg, milyen nyomás van a fejemben, milyen száraz a szám. Helyrehozhatatlanul oda az egészségem. (Szenvedéllyel.) De ami a legfontosabb: ez felháborító! Ez az én fene nagy együgyűségem. Azt sem tudtam, hol a fejem az örömtől, hogy egy földimmel találkoztam. Szabályszerűen megkótyagosodtam, mint a tyúk: fiatal tudós, a disszertációját írja, nincs hol lehajtania a fejét, hát magamhoz fogadtam. Ő persze, magától értetődik, boldog volt: átölelt, agyonszorongatott, még aznap beköltözött. Na jó. Azaz dehogyis jó. Ezt csak azért mondom, hogy ne folyjanak egybe a gondolataim. Hát aznap kezdődött minden. Ez nem tetszik neki, az nem tetszik neki... Nem teremtem meg a feltételeket, nem megfelelő a környezet... Azt hiszem, jogosan teszem fel a kérdést: ki a fene tart vissza? Anyám, ez az okos öregasszony, leveleiben folyton csak azt kérdi: kicsodád neked ez az ember, öcséd talán vagy apósod? Jól van, mindent eltűrtem, a tudomány kedvéért tűrni is kell, de kiderül, hogy itt a tudománynak még a szaga sincs! (Járkál a szobában.) Vissza