Leonardo da Vinci Budapesten

Előszó

Nagy örömmel fogadtam a Budapesten megrendezésre kerülő Leonardo „Codex Atlanticus"-kiállítás szervezőinek felkérését, hogy köszöntőt intézzek a kiállítás látogatóihoz és e katalógus olvasóihoz az olasz-magyar kulturális kapcsolatok szempontjából ilyen fontos esemény alkalmából.
Azt látni, hogy saját szolgálati helyem egy ilyen gazdag és magával ragadó kiállításnak ad otthont, mely a reneszánsz oly sok művésze és mestere közül az egyik „nagyságról" tanúskodik, már önmagában nagy örömöt jelent a helyi szervezőknek, s velük együtt nekem is. De annak méginkább örülök, hogy mindez egy olyan fővárosban jön létre, mint Budapest, ahol a kultúra, a művészet és a tudomány minden aspektusa iránti szeretet hagyományosan erőteljes, s ez abban a nagy érdeklődésben mutatkozik meg, melyet azok a rendezvények keltenek általában, melyek az emberi szellemnek e termékeny talajon aratott sikereit emelik ki. Jelen esetben pedig ez a szeretet, s a belőle fakadó érdeklődés nem is irányulhatna jobb felé, hiszen annyira hatalmas Leonardo géniusza és hihetetlen képessége arra, hogy megelőlegezze azokat a felfedezéseket és alkalmazásokat, melyek - éppen az ő ráérzéseiből kiindulva - csak századokkal később kerültek megvalósításra. Az Atlanti Kódex tablóit csodálva a budapesti közönség, a tudósok, a rajongók és - azt kívánom - sok-sok fiatal tud majd közel kerülni, szinte a szavak közvetítésének szükségessége nélkül, minden idők egyik legmeglepőbb és „legmodernebb" zsenijének mérhetetlen szellemi gazdagságához (mely felöleli korának csaknem teljes kultúráját, a filozófiát, tudományt, képzőművészetet és irodalmat). És ki tudja, hogy ezen összehasonlítás, a kiállított tablókon keresztüli oda-visszautalások a leonardói „találmányok" és a modern technika alkalmazásai között, nem hozzák-e felszínre - az oly távoli, de ugyanakkor mégis hozzánk oly közel álló „gépezeteinek" egyedülállóságán túl - Leonardo egyéniségének valamiféle megújult „időszerűségét", emberségében, gondolatai logikájának erejében, de a kortársak által meg nem értett ember törékenységében is, akit tudósként csak sok-sok év után fedeztek fel ismét.
Köszöntöm tehát ezt a csodálatos kiállítást, mely újabb állomást jelent azon a hosszú úton, melyet gyümölcsöző és igen élénk kulturális kapcsolat jellemez hazám és Magyarország között, abban a reményben, hogy az méginkább megerősíti azokat a kapcsolatokat, melyek összekötik a két ország tudományos köreit, a társadalom haladásába és fejlődésébe vetett bizalom nevében. Vissza