Háboru és béke I-XI./A kozákok

Előszó

A Háboru és béke című regény Tolsztoj alkotásának koronája. Hatalmas képsorozat, amelyben az 1805-től 1812-ig terjedő korszakot írja le páratlan történeti hűséggel s utolérhetetlen reálizmussal. Tulajdonképpeni hőse az orosz nép, amely az egyszerűség, jóság és igazság képviselője a háboruban s ezért győz is; míg a gőgös és elbizakodott francia katona a végeláthatatlan orosz pusztákon a hideg és az éhség martalékává lesz.
Tolsztoj ugy írja le a mult eseményeit, mintha a jelenben és a szemünk előtt játszódnának le. Nem mi szállunk vissza a rég letűnt idők világába, hanem a mult jön el hozzánk s ugy érezzük, hogy Napoleon és I. Sándor kortársai vagyunk. Magunk előtt látjuk a mult század elejének társadalmát az önző, romlott és hazug legfelsőbb köröktől kezdve az egyszerű és kötelességtudó közkatonáig, a háboru igazi hőséig. Minden alak, akár élő, akár költött személy, akár császár, akár koldus, egyformán husból és vérből való ember, akinek nemcsak a testét, de a lelkét is ismerjük. Mindenkit egyforma gonddal és szeretettel rajzol, akár a fényképező gp, amely egyforma hűséggel tükrözi vissza bárkinek a vonásait s nem tekinti társadalmi állását, rangját, vagyonát, külsejét, testi vagy lelki szépségeit. Érdekes, hogy a regény néhány alakjában a maga hozzátartozóit mutatja be. Nikoláj Rosztovban édesapját, Márja Bolkonszkájában (szül. Volkonszkája) édesanyját, az öreg Bolkonszkij hercegben anyai nagyapját, Ilyá Rosztovban pedig apai nagyapját, Ilyá Tolsztojt. Vissza