Negyven év Pécs életéből

Előszó

Az ötödfélévi világháborut követő hatalmas méretü taifun, mely a legszilárdabban fölépitett, a történelemben, tradicióban, megszokottságban gyökerező, megdönthetetlennek képzelt dinasztiákat is elsöpört, nem kimélte meg Magyarországon az olyan apró egyedeket sem, amilyenek az ujságirók és lapszerkesztők. A magyar fejlett napisajtó képe máról holnapra megváltozott. Régi, jól megalapozott budapesti és vidéki napilapok szüntek meg, vagy alakultak át a helyzet alakulása által uralomra jutott legszélsőbb irányzat szolgálatába állt, a hatalmat magához ragadott proletárdiktatura megkötöttkezü sajtóorgánumokká! A magyar sajtószabadságot, melyért elődeink annyit küzdöttek, a központból irányitott, csaknem uniformisos napisajtó váltotta föl és a régi, nem épen utolsó helyen állt magyar napisajtó temetőjében ott találtam álmatlanul eltöltött éjszakák sötétjében a magam fejfáját is, az egy időre a romok alá temetett, de ismét föltámadt Pécsi Naplót és bár megértőbb idők elkövetkeztéig pihentetnem kellett tollamat, de ebben a megszokott munka szeretete gátolt. Írnom kellett, mert a henyélést soha nem ismertem, mert még birom csorbitatlan erővel, munkakedvvel és mig az ezer sebből vérző Magyarország mostani sulyos betegségéből föl nem épül és meg nem látjuk, mi a szándéka velünk, sorsüldözöttekkel a magyarok Istenének, akiben való hitem soha meg nem ingott, csendes elvonultságomban, távol a világ zajától, visszaszállt emlékezetem a multba, fölidéztem az időket, melyeket ismételten hozzám érkezett csábirtó meghivások mellőzésével szülővárosomban, mint ujságiró és lapszerkesztő töltöttem el! Vissza