Lenin I-II.

Előszó

Részlet az I. kötetből:

A kis Vladimír Uljanov csöndben üldögélt és összeráncolt szemöldöke alól feszülten figyelte anyjának minden mozdulatát.
Maria Alexandrovna, sápadt és szomorú asszony, a Nina szolgálónak segített asztalt teríteni.
Szombat volt és Uljanovéknál az volt a szokás, hogy ezen a napon fogadták a családfő ismerőseit. Maria Alexandrovna nem szerette ezeket az összejöveteleket, és az idősebbik fia, mihelyt ezekre terelődött a szó, nyomban morogva menekült hazulról:
- Az ördög vigye el, az ördög vigye el ezeket a sötét alakokat!
A lányok, miközben a szalont rendezgették, egyre csak kuncogtak, a kis Volodja pedig türelmetlenül várta a vendégeket.
Végre belépett a szalonba az apjuk.
Deresedő, széles vállú, meglett ember volt; éppolyan ferdevágású volt a szeme, mint a kisebbik fiának; aranygombos, hosszú sötétkék kabátot viselt, amelyen ott fityegett a Szent Szaniszló-rend fehér-vörös szalagos keresztje; ez bizonyos ünnepélyességet és túlságos komolyságot adott külsejének. Alighogy belépett, leült a karosszékbe, odahúzott egy asztalkát és kikészítette a sakkfigurákat a rendes sakkpartijához, amelyet Titov doktorral játszott. Ezt a doktort a kis Volodja mindig nagyon megcsodálta.
Valahányszor meglátta, okvetlenül az uszodára kellett gondolnia; szerette volna a vízben látni ezt a kövér és gömbölyű bácsit és biztos volt benne, hogy még a legmélyebb helyeken is mozdulatlanul meg tudott volna maradni a víz színén, mint a halászbotjának parafadugója. Vissza