Lenin

Előszó

A mai Magyarország, az új Magyarország emberei, a közélet, a hivatal, a szellem és a munka minden rétegének vezetői gyűltek össze itt ebben az épületben, hogy ünnepeljék annak emlékét, akiről egy esztendővel ezelőtt még igen keveset tudtak, s amit tudtak róla, az aligha indította volna őket az ünneplésre. Társadalmunk, mint minden polgári társadalom, az őt körülvevő dolgokat a saját polgári szemszögéből tekintette, s ennélfogva a Szovjetunió megalkotójának személyében nem látott, nem is igen akart látni egyebet, mint egy hatalmas, nagykiterjedésű, de tőlünk távoleső birodalom polgári osztályának esküdt ellenségét, s végül is könyörtelen megsemmisítőjét. Az orosz változásokból egész tegnapig alig nyomult be más egyéb társadalmunk emlékezetébe, mint a polgárháborúról elterjedt, céltudatos propagandától terjesztett és folyvást napirenden tartott képek, a nagy történelmi változásnak negatívumai, a rombolásnak és pusztulásnak jelenetei, melyek között nagynéha merült fel a távolból, elmosódott vonásokkal egy zord alak, aki mindent okozott és aki mindenért vállalta Isten és ember előtt a felelősséget.
Most egy esztendeje, hogy a nagy változás birodalmának fiai elérkeztek hozzánk és aki akarta, a velük való érintkezés során megismerhette a tiszteletet és ragaszkodást, a szeretetet és lelkesedést, mellyel a Szovjetunió minden népének katonái az ő államalkotó héroszuk emlékét övezi. Ismét bebizonyosodott a régi történettudományi paradoxon, mely szerint a történeti dolgokat, azok lefolyását és értékét csak bizonyos távlatból lehet megállapítani, amint hogy a torony lábában állva a torony méreteit sem tudjuk helyesen megítélni. A nagy orosz változás dolgában ezt a szükséges távlatot a második világháború nyújtotta, amikor kétszázmillió ember, a föld egyhatodának népe tétovázás nélkül vállalta a fegyveres harcot az utolsó csepp vérig, a pihenés nélküli munkát az éhezésig és megszakadásig, hogy megvédje életének azt a formáját, melyet az 1917-es forradalom véres esztendei hoztak meg neki. Vissza