Lengyelország

Előszó

A régi lengyel királyi köztársaság fennállása idején szoros kötelékek kapcsoltak minket össze vele s a világtörténelemben talán a legszebbek azok a lapok, amelyek a két nemzet együttélésének és barátságának emlékeit jegyezték fel és őrizték meg számunkra. A lengyel állam bukása, szomszédok közt történt felosztása szomorúsággal töltötte el őseink szívét s nemzetünk legjobbjai adtak kifejezést nemcsak gyászunknak, szomorúságunknak, de egyúttal segíteni akarásunknak, is, midőn a lengyel nemzet szabadságának kivívására irányuló kísérletei nem sikerültek. Kölcsey és Deák ez ügyben tartott beszédei, Kossuth Lajosnak 1863. évi levele, irodalmunknak is gyöngyei, nem is szólva a legjelesebb kötők és írók megnyilatkozásairól. Vártuk Lengyelország feltámadását, bíztunk benne, hogy "nincs még veszve" s a lengyel testvérekkel együtt borultunk le az Úr oltárához esedezve: "szabad hazánkat, óh add vissza nékünk". A világháborúba ifjaink a lengyel nemzet akkori budapesti megbizottjának, Stamirowski Tádé lovagnak személyes megfigyelése és tanúságtétele szerint azzal a hangosan hirdetett lehatározással indultak, hogy bosszút állnak a muszkán 1849-ért s felszabadítják Lengyelországot. Hasonló akaratnyilvánítást tapasztalt a fronton, a leghevesebb tűzben Kaden-Bandrowski Gyula, a jeles lengyel író és volt legionista tiszt, amint azt Magyarország című szép tárcájában meg is írta. Vissza