Lengyel népművészet

Fülszöveg

Lengyelországban az uralkodó osztályok ízlését szolgáló hivatásos művészet alkotásai mellett napjainkig szinte zavartalanul fejlődött a parasztság sajátos népi művészete.
Ez a művészet a népi tömegek önálló és sajátságos szellemi megnyilatkozása, mely a nemesi és az udvari kultúra ellentéteként keletkezett és fejlődött, gyökerei tehát a feudalizmusból erednek, melynek léte a széles paraszti tömegek jobbágy-munkáján alapult.
Hogy ez a jobbágyi társadalomban gyökerező népművészet mindmáig elevenen megőrizte hagyományait, annak sajátos történeti okai vannak. Lengyelország évszázados felosztása (1772-től 1918-ig) folyamán a falvak civilizálódását az elnyomó hatalmak tudatosan hátráltatták. A parasztság valósággal középkori körülmények között élt: iskolái alig voltak, a korszerű közlekedési hálózat teljességgel hiányzott. A gazdasági és szociális elmaradottságra jellemző, hogy a cári birodalomba bekebelezett lengyel terület parasztsága csak 1864-ben kapta meg a jogot földjeinek megváltására. A falvak az egész XIX. századon át, a második világháború idejéig szinte rezervátumként maradtak meg: kultúrájuk változatlanul a szájhagyományon alapult, nem egy vonzásában a feudális középkor analfabéta műveltségének jellegét mutatta. E körülmények között a nép művészi szükségleteit saját kis körében elégítette ki s ha ez a népi művészet a századok folyamán természetesen nem is maradt változatlan, a falusi életforma változásának lassúbb üteme folytán az apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre szálló művészi formák jellegzetes hagyományhűséget mutatnak. Vissza