Leletmentés (dedikált példány)

Előszó

Részlet:
"Az erdélyi magyar irodalomhoz engem számtalan személyes élmény és emlék fűz. A budapesti bölcsészkaron végeztem egyetemi tanulmányaimat, és 1956 szeptemberében, midőn szakdolgozati témát kellett választanunk, barátommal, Gyömön Györggyel úgy döntöttünk, hogy erdélyi írókról készítünk dolgozatot: ő Dsida Jenőt választotta, én Kuncz Aladárt. Akkoriban az erdélyi magyar irodalom, az erdélyi magyar élet szinte „vasfüggönnyel" volt elzárva Magyarországtól. Talán csak az ötvenhatos nyártól kezdve lehetett rokoni látogatást tenni Erdélyben, ottani magyar könyvek viszont alig kerültek el hozzánk. így aztán választásunknak volt valamelyes úttörő szerepe: valószínűleg mi voltunk az elsők, akik egyetemi hallgatókként érdeklődést mutattunk az erdélyi magyar irodalom iránt.
Történelmi napokat éltünk akkoriban, hamarosan kitört a magyar forradalom, a ránk kényszerített szabadságharc vereséget szenvedett, barátom, Gömöri Gyuri Angliába menekült (a nevezetes Cambridge-i egyetemen tanít lengyel nyelvet és irodalmat), én még beadtam Kuncz Aladárról készített dolgozatomat, megszereztem a tanári diplomát, tanáraim jóvoltából gyakornokként elhelyezkedhettem az Akadémia Irodalomtörténeti Intézetben, majd letartóztatásba kerültem, végül a tököli internálótábor feloszlatása után szabadultam, ezután is rendőri felügyelet és állástalanság következett.
A hatvanas évek közepén már jelentek meg irodalomtörténeti tanulmányaim, és 1965 novemberében ismét munkatársa lehettem az akadémiai intézetnek. Kiváló tudósokat ismertem meg ott, köztük Czine Mihályt, aki akkor az erdélyi magyar irodalom szinte egyetlen szakértője volt." Vissza