Leleteim (dedikált példány)

Fülszöveg

Telkes Margit Leleteim című novelláskötete önterápiából született irodalom. „Leletei" talán ezért mágikusak. Orvosi szemmel negatívak, irodalmival pozitívak, vagyis mindkét szempontból a folyton veszélyeztetett élet kiegyensúlyozott működésére utalnak. De leletek úgy is, mint tapasztalatemlékek, melyek a szerző témáiként - abból a másik, régi életéből - éppen azért merülnek föl, hogy írói alapanyaggá válva immár az írói tehetség fordíthassa őket a szavak nyelvére.
Az író fölismerte a teljességre törekvés akarásának csapdáit, fölfedezte, hogy a kevésben, a kicsiben, a töredékben, a hétköznapiban, az emberi tekintetben, a kéz rezdülésében, egy cserép virágban, a megszokottban vagy éppen a szokatlanban, a részletben van a teljesség és a megismerés lehetősége.
Telkes Margit ezekben az írásaiban élve boncol, mégis olyan biztos kézzel és fájdalommentesen, hogy minden vágás után varázsütés a beforradás, az ejtett seb nem sajog. A megszületett mű egészében betartatik az ígéret: minden összetöretettség után valamiféle fölépülés következik.

Az ablaknál állt. Nézte az esőt. A cseppek hangosan kopogtak a párkányon. Ködös, nyirkos, fázós, undok november volt. Mellette a szőnyegen a csomagja, útra készen. Várta a taxit, ami a repülőtérre viszi. Férje az előszobában. Útlevél, pénz, repülőjegyek rendbe. Indulhatunk, megérkezett az autó.
Egy hét utazás vár rá abba az országba, amelyik - hazáján kívül - legközelebb áll hozzá. Talán - ha van ilyen, ha van előző élet - madár, vagy ember, vagy mindegy, milyen alakban, élt ott már. Ismerős volt minden az első látogatásánál is. Az ottani illatok, akár szagok is...
Örömmel indult. Remélte, hogy ott majd megszabadul hónapok óta benne élő gondjától. Amit elmondani nem lehet, amit nem értene meg más, aki nem élte meg.
Hogy amikor végleg becsukta orvosi táskáját, akkor kicsit magát is bezárta oda. Hogy a békésnek hitt nyugdíjas napok számára a céltalanság, fölöslegesség érzését hozták csak. Nem volt elég a főzés, bevásárlás, takarítás, unokázás. Hiába mondta férje, hogy pihenjen, élvezze, gondolja, hogy állandó szabadságon van. Lázongott. Belül. Üres volt. Több kellett...
Írni, figyelni az embereket. Kigondolni, mi rejlik az arcok, álarcok mögött, mit gondolnak, mit dolgoznak, kiben, miben hisznek, hisznek... Vissza