Titokzatos utas

Előszó

Részlet a könyvből:

A müezzin megjelent a minaret korbefutó erkélyén, turbánja fehéren világított le a kis városka hívőire. A nap éppen vörös lángok közt bújt el a hófehér Elbrusz-hegy csúcsa mögött, amikor megzendült a müezzin imára hívó esti éneke. Mindenki leborult a térségen, de nem bírt figyelni a mohamedán pap énekére. A kezek hátranyúltak, keresték az éles grúz késeket, vagy a cserkesz saskát.
Hiába. Az istentelen idegenek, akik ágyúkkal vonultak be a kis városba, elszedték a lakók fegyvereit. Tudták, hogy nem bízhatnak meg ebben a népben, jobb, ha mindenről előre gondoskodnak. Amerre az orosz csapatok elvonulnak, onnan eltűnik minden vezetőember. És a lázadó cserkeszek itt is, ott is váratlanul csapnak le a pihenő orosz osztagokra, ölik, mészárolják őket! Mire megérkezik az erősítés, már csak a holttesteket találja.
A müezzin hangja messze harsogott. La illah il Allah, ő az igazi, egyetlen isten! De a térség jobbsarkában, az orosz őrállomáson trombitajelek sivítottak bele a lassan hűvösödő levegőbe, megbotránkoztatva minden igazhívőt. Szuronyos, csizmás óriások lépdeltek le és föl a parancsnoki ház előtt, néhány dzsidás lovas unott megvetéssel bámulta a földön heverő néptömeget, amely még mindig imádkozott. Egyszerre a tér másik oldalán három dzsidás lovas tűnt fel. Száguldva érkeztek a hegyek irányából, erőlködve kapták hátra lovaikat, hogy bele ne gázoljanak az ájtatoskodók tömegébe. Vissza