Leíró magyar nyelvtan I.

Előszó

A hangtan a nyelvtudománynak az a része, amely a hangokkal, közelebbről a beszéd során létrehozott emberi hangokkal foglalkozik. A hangtan tárgya tehát a hang, mégpedig az emberi beszédhang.
Első feladatunk éppen ezért az, hogy tisztázzuk a hang fogalmát. Meg kell vizsgálnunk, hogyan keletkezik a hang, az emberi testnek milyen szervei vesznek részt a hang létrehozásában, és hogyan kell működniük ahhoz, hogy hang jöjjön létre. Áttekintjük a beszédhangok különböző tulajdonságait és ezek felhasználását a beszédben. Képzési sajátságaik alapján osztályozzuk a hangokat, és elsősorban a magánhangzók és mássalhangzók két nagy csoportjába soroljuk őket. E két csoporton belül különböző szempontok szerint további rendszerezést végzünk. Megállapítjuk az egyes hangok egymáshoz való hasonlóságát, s ennek alapján összeállítjuk a hangok rokonsági rendszerét.
Minthogy a hangok a beszédben nem önmagukban, hanem más-más harcokkal együtt fordulnak elő, nemcsak az egyes hangokat, ezek különböző sajátságait vizsgáljuk, hanem foglalkozunk a hangkapcsolatokkal, e hangkapcsolatokban megnyilvánuló törvényszerűségekkel, a hangok egymásra hatásával; vagyis a hangokat nem egymástól függetlenül, elszigetelten, hanem mint összefüggő rendszert szemléljük.
A gyakorlati szempontok alapján kialakult egy, a hang és szó közé iktatható nyelvi egység: a szótag. Ennek fogalmával, szerkezeti felépítésével és határaival szintén a hangtan keretében foglalkozunk.
Számbavesszük a hangok és főleg hangkapcsolatok fontosabb sajátságait; vizsgáljuk a hangsúlyt és a hanglejtést. Vissza