Előszó
Erzsébet leküzdötte elfogódottságát és hellyel kinálta meg vendégét.
- Bátyám sokat beszélt a doktor úrról, tudom, hogy nagyon jó barátok, én sem tekintem idegennek. Karló nagyon boldog lesz,...
Tovább
Előszó
Erzsébet leküzdötte elfogódottságát és hellyel kinálta meg vendégét.
- Bátyám sokat beszélt a doktor úrról, tudom, hogy nagyon jó barátok, én sem tekintem idegennek. Karló nagyon boldog lesz, örülni fog régi pajtásának! - mondta zengzetes, mély hangján. A fiatal ember meglepetten figyelt a behízelgő, lágy, feltűnően kellemes hangra. Erzsébetnek főékessége a szeme és hangja volt.
Nagy, barna, szelid tekintetű szeme uralta rokonszenves, de szépnek nem mondható arcát. Széles szája és kissé csontos alakja férfias benyomást tettek. Haját simán hátra fésülve viselte.
Dr. Werner Richárd mindezt egy pillanat alatt tudomásul vette. Az sem kerülte el figyelmét, hogy a hiányzó nőies bájt jóleső, anyáskodó gyöngédség pótolta, ami egész lényét hihetetlen vonzóvá tette.
- Bátyám minden pillanatban itthon lehet, várja meg kérem, nagyon fájlalná, ha nem találkozhatna a doktor úrral.
- Szívesen megvárom, ha nem vagyok alkalmatlan. Erzsébet elpirult.
- Ó kérem! Kissé félszeg volt idegenekkel szemben; meglehetős visszavonult életet élt, bátyja tudományos kutatásokkal foglalkozott, nem szerette a társaságot.
Vissza