Lehet-e még szeretni, Franciaországot?

Fülszöveg

Ez a legpárizsibb orosz író kicsit pátoszos, kicsit kesernyésen humoros esszéivel korunk értékeinek újragondolására készteti olvasóit. A fő megszólítottak ugyan a franciák, az érintettség azonban általános. A dilemmára, hogy elveszíti-e lényegét egy nemzet a globalizált világban, egyértelműen kedvezőtlen választ ad. Legalábbis a mai Franciaországot illetően, amely szerinte alig emlékeztet az emberekben élő - s joggal örök nosztalgiát keltő - régebbi Franciaország-képre. Arra az alig megfogható „francia lényegre", vagy titokra, amely lassan elveszni látszik. Amely ott van a pezsgőnyitás művészetében, a pezsgőspohár formájában - illetve általában a magas szintű formaérzékben. Vagy amely ott rejlik a „fák nélküli erdőben", s a szőlőben, amelyhez beszélni kell... S Voltaire-ben, aki - felvilágosodás ide vagy oda - egy abbé rázógépében keresi s találja a megújhodást. A szerző pedig Franciaország megújulását épp ezektől a jellemző epizódoktól reméli.
A szerzőről:
Andrei Makine orosz származású francia író 1957-ben a szibériai Krasznojarszkban született, s 1987 óta él Franciaországban. Le testament francais (A francia hagyaték, 1995) című műve elsöprő sikert aratott, több mint 20 nyelvre lefordították és Goncourt-díjjal jutalmazták. Requiem pour l'Est (Keletsirató, 2000) című munkája szintén nagy nemzetközi figyelmet keltett. Kezdetben oroszos hömpölygésű regényeket írt, majd áttért az esszé műfajára, melyben szintén egyre inkább figyelemre méltót alkotott. Vissza