Nehezen hihető, mégis igaz, hogy a legjobb angol krimik egyike magyar szerző tollából született. Miután 1936-ban megnyerte a londoni Pinker irodalmi kiadó nemzetközi pályázatát A halászó macska uccája című regényével, Földes Jolánt külföldi könyvbemutatókra hívták – még Indiába is eljutott –, ám itthon az írótársak kevés jóindulattal figyelték a sikerét. Földes Jolán 1938-ban Londonban telepedett le. A II. világháború alatt a Blitz okozta romokat segített eltakarítani, részt vett az angliai magyar emigráns szervezetek politikai-kulturális életében, és, ha tehette, jegyzetelt. Az ördögi rejtély ebben a zseniális pszichológiai krimiben megfejthetetlennek tűnik. A Légy oly jó, és ölj meg a végkifejletig izgalomban tartja az olvasót. A főszereplő, az idős John Marchmont vidéki kúriájába hívja rokonait, és egy „zártkörű” beszélgetés során egymillió fontot ígér négy unokaöccse közül annak, aki hajlandó megölni őt. Mindegyiküknek egy éjszaka áll rendelkezésére, hogy végezzenek az öregúrral. A fiatalemberek az első döbbenet után a család nőtagjait is bevonják az ellenérzésük és a meggazdagodás vágyának dilemmájába. Mialatt a regény karaktereinek egyéniségét és a köztük lévő szokatlan és bonyolult kapcsolatokat megismerjük, olvasói várakozásunk nem lankad, hiszen Földes Jolán jól keveri a kártyát, és a tét az, hogy sikerül-e John bácsi terve, vagy az örökség a macskaotthonhoz kerül, ahogy ígérte. Földes Jolánnak Angliában több sikeres regénye jelent meg, többek között az Aranyfülbevaló (Golden Earrings, 1946), melyből Hollywoodban Marlene Dietrich főszerepével film készült, és a Légy oly jó és ölj meg (Mind Your Own Murder, 1948) című krimi, amelyeket angolul írt. Az Aranyfülbevalót 1948-ban Végh György, az angol krimirajongók elismerését elnyerő krimit Dézsi Ibolya, az Én, Földes Jolán című életrajzi mű szerzője fordította magyar nyelvre. Martin Edwards krimiíró, az Így éltek ők, a krimi klasszikusai szerzője, és az angol Detection Club elnöke szerint: „A Mind Your Own Murder Yolanda Földes egyszeri vállalkozása volt a detektívregények terén. Földes igen tehetséges regényírónak számított. Ez a könyv 1948-ban jelent meg, de a háború alatt játszódik….feltűnően jól megírtnak éreztem a regényt.”
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.