Panna és a földi nők

Előszó

Részlet a könyvből:
- Jaj, hál' Istennek! - megkönnyebbült, kis sóhaj szakad fel Pannából, mikor a nyüzsgő pályaudvaron végre felfedezi Hajmássy kockafejét. - Ni, hogy kraulozik elszántan a tömegben, erélyes úszómozdulatokkal küzd a kijárat felé özönlő emberár ellen. Panna most már biztonságban érzi magát, két perc és Hajmássy ideér a vonatablak alá. Hála Istennek megint nyugodtság, védettség, ismerős arc másfélnapos egyedüllét után. Fura dolog vonaton érkezni Velencébe. Mennyivel szebb hajón! Mocskos, füstös, lármás kis pályaudvar, semmit sem sejtet a kékaranyvörös városiból.
- Kézit csókolom! Fákkino, fákkino! Csak leszállni, Panna, frissen, kedvesem! Fákkino, azanyátok, ez is mind csak a tenyerét tudja tartani, de strapa az simon! Na egykettő, portáre, izé... in die gondola.
Rettentő erős kézfogása van ennek a Hajmássynak. Panna már ismeri, mégis felszisszen, mikor vékony kis gyűrűje belenyomul a húsába. Egyszerre kedve támad visszaülni a vonatra és meg sem állni Budapestig.
Tanácstalanul ácsorog, miközben Hajmássy harsányan alkudozik a hordárral.
- Ezek kiszednék a bélit az embernek. Muszáj alkudni velük - fordul Pannához s vissza a hordárnak. - Due lira, nix tre, nix tre! Szépen adok három lirát te rondaképű - és nagyot nevet azon, hogy az olasz hordárnak egy arcizma se rándul a magyarul elhangzott gorombaságra. Vissza