Lefülelt mondatok (dedikált példány)

Előszó

Ez a karcsú, tenyérbe szorítható, farzsebbe rakható kötet voltaképpen olvasónapló. Évtizedek óta ceruzával a kezemben böngészem az újságokat, a legérdekesebb mondatokat aláhúzom, majd cédulákra másolom át. A tízezernyi idézetből körülbelül kétezret engedtem át a szűrőn. A legrégebbi 1989. június 29-én látott napvilágot, a legutóbbi 2005. október 19-én. A nyolcszázvalahány megszólaltatott válogatott mondatait a rendszerváltás laza történetének fogom föl. Ha olyan jellegzetesek, mint amilyennek vélem őket, akkor a magyar értelmiségiek ezredfordulós életérzése olvasható ki belőlük.
A mondatok között vannak szellemesek. Aztán több mint szellemesek, amelyekből szállóige is lett. Az olvasók úton-útfélen hangoztatják őket, elhagynak-hozzátesznek szavakat; mígnem közismert gondolattá, társasági beszédtémává lesznek. De vannak kevésbé szellemes mondatok is, amelyek „csak" jelzik a kort, amelyben születtek. Az idézettek közül akadnak közéleti személyiségek, akik valaha szerepet játszottak a politikában, mára azonban már a nevüket is elfelejtettük. Tevékenységüket az hívja elő emlékezetünk mélyéről, hogy az egykor velük készült interjú olvasása közben kiemeltem, és most közzé teszem egy-egy mondatukat.
Ez a könyv, persze, nemcsak a történelmi félmúlt fintora. Az eredeti lelőhelyek felsorolása közben a rendszerváltás viharában elsüllyedt újságok is fel-felbukkannak. Azok a lapok, amelyek a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenetben jöttek létre, majd a piaci versenyhelyzetben szűntek meg. Sajtótörténetet tanítok felsőoktatási intézményekben, hadd említsek néhány orgánumot közülük. Például az Arénát, az Extra Vasárnapot, a Független Délvidéket, a Griffet, a Heti Kis Ujságot (így, rövid u-val), a Jászkun Krónikát, a Kápét, a Képes Európát, a Magyar Tükört, a Maholnapot, a Nyugati Krónikát, az Okét, a Respublikát, a Színes Vasárnapot, a Telegráfot, az Új Keletet vagy éppen a VasVármegyét. Vissza