Piarista iskoladrámák

Előszó

A piarista iskoladrámák szövegének második kötetét tartja kézben az olvasó. A kötet összesen 21 drámaszöveget és 7 színlapot tartalmaz a szerzők nevének betűrendjében. A piarista iskolák történetét, a bennük folyó színjátszást, a piarista szerzők működését jellemzőit az első kötethez készült részletes előszó (Kilián István munkája) már bemutatta, ugyanott közöltük a szövegkiadás szempontjait is. Ebben az előszóban csak a második kötet összeállításának szempontjait foglaljuk össze röviden. A piarista tanárok között jónéhány olyan szerzőt találunk, aki élete folyamán végig megmaradt a drámai műfajoknál, és jelentős (akár hat, nyolc vagy még több) színjátékból álló drámaírói életművet hozott létre. Ez a nagyságrend már lehetővé teszi az egyes alkotói pályák elemző bemutatását, s ezen belül az ízlés és a stílus változásának a vizsgálatát is. Nem véletlen tehát, hogy a 19-20. század fordulóján csak a piarista drámaszerzőkről készül(het)tek kismonográfiák. Éppen ezért kötetünk összeállításánál igyekeztünk arra törekedni, hogy ahol lehet, ott a teljes drámaírói pályát bemutassuk. Emiatt került bele a kötetbe pl. Simái Kristóf teljes életműve, bár a tőle közölt darabok egy része már kívül esik az iskolai színjátszás keretein. A kortársak által „Magyar Plautusnak" nevezett, és 1832- ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választott piarista tanár rendkívül nagy megbecsülést és népszerűséget szerzett színdarabjaival nemcsak saját magának és rendjének, hanem a vígjáték műfajának is. Ahhoz, hogy ezt a drámaírói-fordítói teljesítményt megfelelően értékelni tudjuk, szükségesnek tűnt a teljes életmű kiadása, így a piarista diákok számára írt iskoladrámái mellett közöljük azt a három drámafordítását is, amelyet már Kassán, a piarista gimnáziumok világától elszakadva készített. Ezek a darabok az iskolai színpadon már nem hangzottak el, annál nagyobb sikerük volt azonban a hivatásos színtársulatok előadásában. Az Igazházi, egy kegyes jó atya című darab közlését nemcsak a szövegnek a magyar színháztörténet szempontjából emblematikus jelentősége indokolja (1790. október 25-én a Rondellában ennek a darabnak a bemutatójával kezdte meg működését a Kelemen László vezette első magyar hivatásos színtársulat), hanem a drámafordítások sorában elfoglalt helye is. Ugyanis éppen azt a köztes állapotot tükrözi, amikor is a teljesen szabad átdolgozás, a sokféle közmondás, szólás alkalmazása, a szöveg átformálása, átszerkesztése mellett már egyre inkább a betűhű, értelem szerinti fordítás kezdett érvényesülni. Simái itt már ezt a modernebb fordítói módszert követi, de még a korábbi „magyarításaihoz" kötődik azzal, hogy a szereplők neveit magyaros névalakra cseréli s a nyelvi egyénítésről sem mond le teljesen. Vissza