Lechner Ödön

Előszó

Lechner Ödön (1845-1914) egyéni hangú invenciózus szellemiségű architektúrája a magyar népi díszítőművészet, a felső-magyarországi késő-reneszánsz formakincsének és a kor új technológiájának (vas-üvegszerkezetek, épületkerámia, stb.) alkalmazása révén egy sajátosan magyar stíluseszmény megtestesítését célozta meg. Európai horizontja berlini tanulmányai, franciaországi munkálkodása, illetve európai tanulmányútjai során alakult ki.
Az 1880-1890-es években kiteljesedő életműve a kezdeti hivatalos elismerések után egyre kevesebb megértésre talált egyes építészkörök és a politikai elit körében, ugyanakkor az újra érzékeny fiatal generáció benne látta mesterét, zászlóvivőjét, hatása széles körben kimutatható. A század elején követői Mesteriskolát akartak számára létrehozni, de a kulturális kormányzat ezt nem támogatta. Élete alkonyán nemzetközi elismerést nyert, az 1911-es római nemzetközi kiállítás magyar pavilonjában szerepelt munkáival, amelyért aranyéremmel tüntették ki. Halálát követően először csak 1930-ban a budapesti Nemzetközi Építész Kongresszus alkalmával rendezett kiállításon szerepeltek művei külön teremben.
Ezután 55 év szünet következett, majd az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) keretén belül létrehozott Magyar Építészeti Múzeum 1985-ben mutatta be munkásságát. Ez a kiállítás később 1988-tól szerepelt Londonban, Bécsben, Pozsonyban valamint Prágában, és ebből készült az itt látható válogatás is, kiegészítve az utóbbi években helyreállított épületek mai fotóival.
Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, az OMF jogutódaként az 1980-as, de különösen az 1990-es évek elejétől növekvő hangsúlyt fektet a XIX-XX. századi építészeti értékek védelmére, így mára Lechner munkáinak számottevő része műemléki védettséget élvez.
Köszönjük a magyar építészet egyik virágkorának vezéralakja előtt tisztelgő németországi kiállítás minden közreműködőjének és támogatójának munkáját. Vissza