Előszó
Részlet a könyvből:
A vasárnapi ebédre elsőknek érkeztünk a feleségemmel. Rendes körülmények közt bosszankodni szokott az ember, ha ilyesmi történik vele, ebben az esetben azonban inkább...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A vasárnapi ebédre elsőknek érkeztünk a feleségemmel. Rendes körülmények közt bosszankodni szokott az ember, ha ilyesmi történik vele, ebben az esetben azonban inkább örültünk, hogy legalább zavartalanul válthatunk egypár szót a háziakkal, akik távoli atyánkfiai, de közeli jóbarátaink.
- Hogy vagytok? Mint vagytok? Hát a gyerekek? Mit csinálnak a kisleányok?
A „kis lányok" öten vannak. A legnagyobb, Jucika, most doktorál, a legkisebb nyolcadik gimnazista. Jövőre már ő is bálozik, akarom mondani, egyetemre megy. Van még egy fiú is, Peti, az a legidősebb. Diplomás mérnök, de állása még nincs, valami építészirodában volontőrködik fizetés nélkül. Kedves, jó és szép gyerekek valamennyien. Az apjuk felel:
- Jól vannak ... Egyelőre... Csak azt szeretném tudni, mi lesz belőlük ... Mert, amíg én bírom, addig csak megvannak. De azután? ... Öt leányt férjhezadni manapság! Kihez? Hol veszek én öt olyan embert, aki el tud tartani egy asszonyt? A fiúk maguk se tudnak megélni...
A felesége bizakodón mondja:
- Nem kell ezen aggódni! Majd kiparancsolja a jó Isten! - És ránevet az én feleségemre, azzal a jelentős, titokzatos nevetéssel, amit csak az asszonyok értenek egymásközt, mint hajdan az augurok...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal