Leányföld

Előszó

Részlet a könyvből:

"A Vinyicsne lomblevelű fákkal borított, de az elmúlt tél után még ritkás búbja fölött éppen felbukkant a nap, mikor Michal Kizslin ráhajtott Litvákék kertje mögött a síkra vezető mezei útra, mely fölött még alacsonyan hömpölygött a nehéz, reggeli köd. Az áprilisi napot, mely sápadt és hűvös, mint a nikkelpénz, mintha tisztára sikálták volna az esős éjszaka után - de Kizslint nem tévesztette meg ez a reggeli jó idő.
Sietésre nógatta lovait, mert biztosra vette, hogy kilenc órára megint beborul, s újból rákezd az aprószemű, végtelen eső, mint tegnap is, meg tegnapelőtt. Nem volt jó tavasz az idén. Mindjárt március végén esős, rossz idővel köszöntött be, nehéz, sáros latyakká változtatva a talajt, s még április derekán is csak kevesen merészkedtek ki ekével a földekre a siaroveci gazdák közül. Az előző évekhez képest jól megkéstek a tavaszi szántással, s legfőbb ideje volt már, hogy elvessék a kukoricát.
Nem jó időjárást ígér ez az év, s ha hinni lehet az öreg Horovcsáknak - aki a siaroveciek szerint a legtapasztaltabb gazda a Leányföldön -, április végéig is eltarthat még az eső. Kizslin nógatni kezdte az állatokat, mire a kipihent kancák fülüket hegyezve úgy nekiiramodtak, hogy most már neki kellett szaporázni a lépést. Sánta lába sajgott, nehezen húzta ki a mély sárból, szorosan markolta a gyeplőt, s nehezen vonszolta magát a szekér után.
A sár tompította a kerékzörgést és patkócsattogást, Kizslin úgy érezte, mintha úsznának a sűrű ködben - ő is, a szekere is, meg a lovak is. Minden olyan valószínűtlennek, meseszerűnek tűnt fel - ha nem gyötörné úgy a lábában a fájás, most nyugodtan elgondolkozhatnék a maga dolgairól vagy valami kellemesebbről is. Megállt, s fájdalmában nagyokat nyögve felmászott a szekérre. így már jóval kellemesebbnek, kibírhatóbbnak ígérkezett: a szekér hangtalanul úszott a ködtengerben, a lovaknak csak a fejét látta, Kizslin pedig úgy érezte magát, mint kormányos valami furcsa gályán." Vissza