Előszó
A Helikon Kiadó vállalkozása, hogy a Jordánszky-kódex fakszimiléje mellett modern olvasatot is közöljön, egyedülálló kezdeményezés. Eleddig a leghosszabb szöveg, amelyet magyar nyelvű kódexből közöltek - tudomásom szerint a Margitlegenda volt. Ennek legszebb, leghűségesebb átirata Mészöly Gedeon tollából származik.
A Jordánszky-kódex jelen kiadásának sajtó alá rendezési gyakorlata sokban eltér Mészöly kitűnő átírási elveitől, hiszen ő szűkebb olvasórétegnek szánta munkáját, ám amit lehetett, átmentettünk belőlük e kiadvány számára. Az átirat a legmesszebbmenőkig ragaszkodik a kódex szövegéhez, viszont sehol sem terheli az olvasót régies helyesírási alakokkal. Jóllehet, az átírás nem tudományos igényű, iparkodott megőrizni, részben rekonstruálni az egykori kiejtést, még akkor is, ha ez - különösen a magánhangzók esetében - vitatható; gondolok itt például a Dráva-vidéki tájszólásra. A mássalhangzó-nyújtásokat a kiadvány nem tükrözi, a legtöbb esetben a mai kiejtésben is éppen ott lép fel mássalhangzó-kettőzés, ahol a régiségben. Éppen így a mai szöveg már „kijavítva" adja a szóvégi zöngétlenedést is, jóllehet a középkori másoló jelöli ezeket az eseteket. Szintén az olvasónak kívántunk segíteni, amikor nem tartottuk meg az eredeti szóhatárokat, bár a XVI. század elején azokat az alakokat, melyeket ma összetett szavaknak tartunk, valamint az igekötős igéket külön ejtették és írták. Itt kell megemlíteni, hogy amennyire lehetett, megőriztük az eredeti központozást, pontosabban a középkori jelek utasításait. Csupán ott, ahol értelemzavaró lett volna, tértünk el ezektől; a nagyon hosszú mondatokat a Vidgata szövegének segítségével tagoltuk, értelmeztük. Megőriztünk azonban minden más, a xx. századitól eltérő szóalakot, határozóragot. Ilyen például a felszólító mód régies alakja: tarts meg! - a mai tartsd meg! helyett, vagy a kéli fel! - a kélj fel! helyett. Ugyanígy eredeti alakjában hagytuk meg a lészen-1 egyes szám első személyben a leszek helyett. A hibás helyhatározóragos alakokat sem javítottuk, például a hol kérdésre felelő várasba formát, hiszen mi sem mondjuk ki minden esetben a -ban ragok n-jét, csupán írjuk. Ott, ahol nem kellett arra gyanakodni, hogy a másoló a z-t összecserélte a h betűvel, megmaradt az az határozott névelő ah alakja is. Olyan esetekben, ahol biztosra vehető volt, hogy az igen gondosan másolt textusba tollhiba csúszott, például a késő középkori szövegekben igen gyakori c-t tévesztést és egyebeket, azt kijavítottuk. A fordítási hibákat, amelyek nem értelemzavaróak, nem helyesbítettük. Ott, ahol a hiba nagyon bántó vagy a fordítóra jellemző, azt a jegyzetben korrigáltuk, értelmeztük. Azokon a helyeken, ahol a másoló egy-egy szót kifelejtett a szövegből, és a Vulgata alapján szinte egyértelműen megállapítható volt, hogy minek kellene ott állnia, azt [...]-ben pótoltuk. Olyan esetekben is megtettük ezt, ahol - mint az 5. levélnél - a papír rongálódott meg. A mai olvasó számára értelmetlennek tűnő hiányzó ragokat szintén szögletes zárójelbe helyeztük.
Vissza