Előszó
A tizennyolcadik század utolsó évei két örökséget hagytak Magyarországon; az egyik bőséges emberáldozatot kívánt, a másik viszont a magyar kulturális fejlődésnek az alapját vetette meg, melyen azután a további haladás kialakult. A francia sas magasra törő szárnyalása, Napoleon világháborúi patakokban ontották a vért, pusztították az anyagi megélhetés forrásait; az állandó katonatartás, az elrendelt nemesi fölkelés nagy teher volt minden magyarnak.
Ebben a zivataros korban Magyarország egyik színmagyar főura, gróf Széchényi Ferenc gyűjtötte lankadatlan buzgósággal, nagy anyagi áldozatok árán a magyar történetírás régi emlékeit, hogy azután mint Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum megalkotója legyen. Valóban igaz, amit Révai Miklós írt utóbb: „Széchényi / Gyűjti, a mit magyar elme csak alkot, / Gyűjti, a mit csak rejt a külföld népe javára. / És idegen mit írt a magyarról. / S hogy ne legyen csak a szemnek csodatárgya e sok kincs, / Nagy lélekkel a Hazának ajándokul adja a könyvírt"
A francia háborúk és a Széchényi Könyvtár országos vonatkozások miatt városunkat is közelebbről érintik, épp ezért e két nagy esemény köré csoportosítom Székesfehérvár történeti adatait, mégpedig időrendi tárgyalással.
Nagyon jellemző 1800-ból a városi polgárok folyamodványa, melyben azt kérik, hogy az utcákat rendes kövezettel lássák el; ámde ekkor hiába, mert a kövezésből semmi sem lett.
A katonai adó és a katonaállítás ebben az évben is nagy teherrel nehezedett a lakosokra. Az ember- és pénzáldozaton kívül még az inszurrekcióban is részt vett a város, egy lovas és negyven gyalogos kiállításával.
1801-ben alapkövet tettek le Székesfehérvárott. A felsővárosi templom, miként már a megfelelő helyen említettük, a pestis emlékére állított kápolnából alakult, 1778-ban lett itt önálló plébánia. A város mint patrónus azonban csak 1801-ben tudta megépíteni az új és nagyobb szabású templomot.
Vissza