Laurácska meggyógyul

Előszó

Részlet a könyvből:
Laurácska az ablakfülkéhez ment, hogy jobban lásson.
A bolthajtásos szobában kékes téli világosság derengett, a nagy fehér kályhában olyan hangosan pattogott a tüz, hogy már akkor sem fázhatott az ember, ha hallotta a lángok duruzsolását, vagy meglátta a kályha vörös torkát. Odakint fehér hó alatt feküdt az egész város és mind a nagy hegyek, mind az erdők és mind a kerítések. Az ablakpárkányokon kivül is fehér, puha párna feküdt, akárcsak benn, a két üvegtábla között, éppen csak nem Laurácskának kellett kihimezgetnie piros, meg kék fonállal, hanem az égből hullott alá.
Laurácska fehér barchet alsószoknyában volt, amelynek az alja szintén ki volt himezve piros meg kék cakkokkal, azonfelül a hálókabátja gallérja, meg fodros ujja is. A lábán, valljuk meg, nem volt semmi. Mezítláb ugrott ki az ágyból az előbb s éppen csak az alsószoknyát kapta magára s kötötte meg sebesen a derekán, hogy ha a szigorú édesmama be találna nézni, ne legyen baj a dologból.
De meg kellett néznie, hány napot kell még várni...
Levette tehát a fiókosszekrény tetejéről az alabástromoszlop ócskák között ketyegő óra mellől a nagy családi naptárt és kikereste benne a mai napot:
- 1883 januárius 9.
- Még öt nap, - sóhajtotta és kicsit megborzongott az izgalomtól.
Laurácska tizenhároméves volt és ennek folytán soha nem vitték még el semmiféle mulatságba. Minden józan emberi számitás szerint legalább két vagy három évet kellett volna még várnia, de... Vissza