Launer István

Előszó

Aki a szlovák nemzeti eszme megszületését, a szlovákoknak népből nemzetté fejlődését vizsgálja, annak több, egymással sokszor ellentétes szemponttal kell számolnia. Mint a Dunamedence valamennyi nacionalizmusa, a szlovák is, több fejlődési fokon át jutott a teljes fejlettségig. Közhely s ezért nem is időzünk soká annál a megállapításnál, hogy a dunamedencei szláv népeknek s így a szlovákoknak is a felvilágosodás hozza meg az első lökést nemzeti ébredésükhöz a maga nyelv-kultuszával, a nemzeti ébredésnek az első lépései után, a XIX. század első éveiben a német preromantikusok, majd a német romantika hatására indul meg a fejlődés a teljes nemzeti öntudatosodás felé. Ezekhez az általánosságban igaz és minden szerző előtt ismert tételekhez hadd tegyük még hozzá azt a Dunamedencének nemcsak szláv népeire, hanem a magyarokra és a románokra is érvényes tényt, hogy ezen a területen a modern nemzeti öntudat kialakulásának egyik leglényegesebb, sőt, bizonyos fejlődési fokokra vonatkoztatva: a leglényegesebb tényezője az irodalom, nemcsak abban az értelemben, hogy szócsöve, eszköze a nemzetébresztés és nemzetfejlesztés eszméinek, hanem úgy is, hogy anyaga: a nyelv, a nemzeti öntudatosodás egyik legfontosabb alkotóeleme. Ezért lett a nemzeti korszak elkerülhetetlen vitáinak egyik leglényegesebb pontja is. Nyelvi vitáktól hangos a Duna tája a XVIII. század utolsó harmadában s a XIX. század első felében s e viták nem ülnek el jóformán addig, amíg az itt élő népek nem öntudatosodtak teljes értékű nemzetekké. Vissza