Látóhatár 1987. május

Előszó

Részlet a könyvből:
"Egy víziló fekszik a kert közepén.
Egy nagy medencében alig-alig mozdul.
Piszt! - ennyit se szólunk. Tartuffe ég felé
Veti fejét ferdén, mint egy Greco-képen.
Kapja magát Caesarion, felpattan a malomkő-
Asztalra, úgy üvölti: „Éljen a forradalom!"
Kinek? minek? ki tudja? Senki a közelében.
"Beh szép", szól Cecil néni, „peónián az árnyék!"
Átszellemülten fonnyad, szüntelen szépelegve,
S azt hiszi, hogyha ő nem említi, senkinek sem
Jut eszébe, hajdanában hány férfi hagyta faképnél.
Pipsi bá bezzeg nem átall beszélni önmagáról:
Mesélgeti, mi minden esett meg - az ántivilágban.
Pergeti mint a mézet, csorog tréfára tréfa.
Totem úrfi ezzel szemben csak a jövőbe néz,
Amikor nem lesz többé se kert, se - szót se róla! -,
És jósol andalítót arról az időről -
Eh mit! idő se lesz -, mikor a Semmi eljövend.
Rébusz úr morfondíroz: „Mondanék valamit,
De csakugyan jelent-e valamit a szó, a szó?
Szemiotika, jaj! Meg az a fránya nyelvtan!
Mondhatnék valamit, úgy lehet - hohó, vigyázat!
Mondani - még mit nem? Csak lassan a testtel!"
Bokrok közt, fák tetején hancúroznak a lurkók,
Dacosak, ricsajozok, a garázda izompacsirták,
Egymás szavába vágnak, nem érteni, mit kiabálnak,
Fő, hogy azt a főnevet ki nem ejtenék ők sem.
Asztal körül betűpókert játszanak a jó csemeték:
Szétszedik, összerakják nagy leleménnyel,
De az a kombináció nem jön ki véletlenül sem.
Mert akárhogy útáljuk egymást ebben a kertben,
Van, amiben megannyian egyetértünk:
Csak egyre nem szabad gondolni - mondjuk, a fehér elefántra.
Én meg csak hallgatok, nehogy netán kicsusszanjon a számon.

A víziló pedig fekszik a kert közepén.
Nagynéha mozdul, és ha a medencében a víz
Meg-megcsobban olyankor, idáig el se hallszik." Vissza