Látóhatár 1981. február

Előszó

Részlet a könyvből:

Fúj a szél. Lassú, állhatatos szél. Átzúg az erdőn. A mélységesen hallgató fák között. A vékony, kamasz fák között. Ott ácsorognak az erdő szélén kissé riadtan. Akárcsak valami rémületes futás után. Hogy még utolérjék a többieket. Aztán egyszerre csak megálltak kifulladva. Most várnak. Egy hangra onnan bentről. Az összeboruló leveleik, ágak sötétjéből. Egy bosszús hangra. Mit akartok itt?! Semmi dolgotok errefelé! Vagy talán azt hiszitek, hogy...
Nem, semmit se hisznék. Tudják ők jól, hogy jövevények. Megtűrt jövevények itt az erdőszélen. Bármikor elűzhetik őket.
Fúj a szél a folyó felett. Éppencsak megérinti a partmenti bokrokat. Az ágakat. Az ágak egy csónak fölé hajolnak. Egy öreg, repedezett arc fölé.
Fekete kalapok egy ház előtt. Fekete kalapok, kendők. Férfiak és nők kis csoportja. Egy pillanatra összeverődtek a ház előtt. Szemüket lehunyják a fényben. Arcukat odatartják a szélnek. Mosolyognak, időtlen mosollyal. Feltört bennük egy emlék. Egy mozdulat. Ahogy valaki feléjük nyújt egy almát. Egy fürt szőlőt. Vagy ahogy éppen kenyeret szelnek. A férfiak végig begombolt kabátban, ingben. Azért akad, aki csak úgy mellényben. Honnan kerültek elő ezek a kalapok? A kabátok? A mellények? Milyen szobából? Milyen szekrényből?
Durvafaragású asztal az udvaron. Azon hegedű. És egy kedvesen tanáros varjú. Otthonosain álldogál a hegedű mellett.
Varjak rebbennek fel a ködből. Ellepik a ködbeborult őszi rétet. Jönnek-mennek. Sétálnak. Vagy éppencsak ácsorognak. Néhányan közelebb mennek az asztalihoz. Eltűnődve nézik a társukat. Az még mindig ott álldogál. Rámered a hegedűre.
Gyertya lángja az elhagyott szobában. Váratlanul lobbant fel. Egy pillanatra bevilágítja a szobát. Vissza