Latin nyelvkönyv I.

Előszó

Róma városát a hagyomány szerint i. e. 753-ban (a történeti kutatások szerint jóval előbb) alapították Közép-Itáliában, a Tiberis folyó partján. A városállam trónján hét király követte egymást, majd i. e. 509 táján elűzték a királyokat, s megalakult a római köztársaság. A köztársasági államformát i. e. 31-től, Octavianus Augustus hatalomra kerülésétől a császárság váltotta föl. A római császárság kora a birodalom bukásáig, i. sz. 476-ig tartott.
A latin nyelv egykor a közép-itáliai Latium lakóinak, a latinoknak a nyelve volt. Latiumnak, majd az egész, hatalmasra nőtt római birodalomnak a központjában Róma városa állott. Róma ugyanis fokozatosan meghódította a környező területeket, az Appennini-félszigetet, majd a Földközi-tenger közelebbi és távolabbi környékét. A birodalom legnagyobb kiterjedését a túloldali térképvázlat mutatja. Ennek a világbirodalomnak a hivatalos nyelve a latin lett. Míg egyes tartományok (provinciák) lakói megőrizték saját nyelvüket, mások - mint Gallia vagy Hispania lakói - oly szoros kapcsolatba kerültek a világváros szellemi, politikai, gazdasági életével, a római iskolázás és irodalom hatásával, hogy a latin vált beszélt nyelvükké is. Így alakultak ki az i. sz. VI. sz. táján a latin leánynyelvei, az ún. román vagy újlatin nyelvek - ezek közé tartozik többek között az olasz, a francia, a spanyol, a portugál és a román. Vissza